Beszámoló a Psallite zsoltáréneklési versenyről

Idén második alkalommal rendezte meg a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara Nagykőrösön az egyházi fenntartású középfokú oktatási intézményeknek szóló Kárpát-medencei zsoltáréneklési versenyt Nagykőrösön 2023. december 6-án. A versenyt az Egyetem és a Károli Junior Akadémia támogatta.

A Pedagógiai Kar Hittanoktató- és Kántorképző Intézete célul tűzte ki a magyar egyházzenei értékek széleskörű képviseletét és megőrzését.
A verseny első fordulóira a helyi iskolákban került sor, majd a különböző kategóriákban egy-egy továbbjutó indulhatott a nagykőrösi döntőben.
Idén a döntőbe tíz középiskolából vártunk együtteseket, de a sok megbetegedés miatt végül csak hét középiskola diákjai mutatták be énektudásukat – nagy örömünkre szolgált, hogy Székelyudvarhelyről is érkeztek versenyzők.
A napot a Prof. Dr. Pap Ferenc dékán úr vezette istentisztelet nyitotta, majd ezután következett a verseny.
A zsűri döntése alapján, melynek elnöke Dr. Szabó Balázs zenetörténész, zenekritikus volt, az alábbi eredmények születtek:

Szóló énekes kategóriában

  1. helyezett: Jakabfi Anna, Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Székelyudvarhely (felkészítő tanár: Szakács Annamária)
  2. helyezett: Karel Ágnes, Sylvester János Református Gimnázium és Technikum, Budapest (felkészítő tanár: Kocsis Imre Antal)
  3. helyezett: Szuromi Miklós, Kecskeméti Református Gimnázium
    (felkészítő tanár: Jámbor Zsolt)


Különdíjra érdemesnek találta a zsűri Prikler Dorka Abigél éneklését, Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium, Hódmezővásárhely (felkészítő tanár: Csorba Emese), valamint Kaszás Lilla Kata produkcióját, Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola, Tatabánya (felkészítő tanár: Farkas Patrik).


Kvartett kategóriában

  1. helyezést értek el a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium (felkészítő tanár: Csorba Emese) diákjai (Árvai Nóra, Balázs Ádám, Prikler Dorka Abigél, Szabó Regő László), akik református zsoltárfeldolgozásokat énekeltek, és

  2. helyezést értek el a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumának tanulói (felkészítő tanár: Parola Csaba) (Bódis Eszter, Fekete Janka, Márkus Enikő, Németh Abigél), akik egyebek mellett tanáruk Csendes éj című karácsonyi művével színesítették műsorukat.


A zsűri döntése alapján a hódmezővásárhelyi kvartett basszus énekese: Balázs Ádám különdíjat érdemelt kiemelkedő teljesítményéért.


Kamarakórus kategóriában

  1. helyezett lett a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium kórusa (Albert Zsófia Éva, Árvai Nóra, Bereczki Barbara, Gábor Attila, Horváth Veronika, Misku Péter István, Prikler Dorka Abigél, Pál Katalin Panka, Péter Vivien, Szabó Regő László, Varga Evelin, Vigh-Molnár Rudolf; felkészítő tanár: Csorba Emese)

  2. helyezést értek el a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumának tanulói (Baracs Borbála, Birkás Bíborka, Bódis Eszter, Császár Fanni, Fekete Janka, Gaál Réka Katalin, Kántor Anna, Kovács Réka, Márkus Enikő, Németh Abigél, Szabó Zselyke, Sziránszki Csenge; felkészítő tanár: Parola Csaba)

  3. helyezett lett a tatabányai Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola kórusa (Bense Manfréd, Kaszás Lilla Kata, Katona Eszter, Rodé Flóra, Rodé Sára, Szabó Soma Zsolt, Szedresi Péter, Vartek Szabina Anna; felkészítő tanár: Farkas Patrik)


Különdíjra érdemesnek találta a zsűri a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium előadását (Birtalan Bence, Boldizsár Nóra, Csiki Dorka, Jakabfi Anna, Major Fanni, Nagy Hanna Rebeka, Nemes Kinga, Rákos Alexandra, Simon Arnold, Szász Bencze Barbara, Szélyes Nagy Gerzson, Veres Attila; felkészítő tanár: Szakács Annamária).
Amíg a zsűri tanácskozott, a résztvevő diákok és felkészítő tanáraik számára Dr. Smuta Attila zenei játékokkal pezsdíttette fel a közönséget.
Az eredményhirdetésre az első adventi gyertyagyújtás után került sor, és a nyertesek egy különleges – kifejezetten erre a versenyre készült – trófeát kaptak.

Psallite 2023 díjak

Szívből gratulálunk valamennyi versenyzőnek! Minden kiemelkedő teljesítmény és tehetség mögött áll egy lelkiismeretes felkészítő tanár, akiknek munkáját ezúton is szeretnénk megköszönni.

Psallite énekverseny 2023 fotó Psallite énekverseny 2023 fotó Psallite énekverseny 2023 fotó Psallite énekverseny 2023 fotó Psallite énekverseny 2023 fotó Psallite énekverseny 2023 fotó

 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont