Kántor alapképzési szak (BA)

Szakfelelős oktató:  Dr. Méhes Balázs
Képzési terület: hitéleti
Képzési idő félévekben: 6 félév
Képzés nyelve: magyar
Képzési hely: Nagykőrös
Képzési rend: nappali, levelező


A kántori hívatás szolgálat. Az a hála táplálja, amit Isten minden gyermeke ismer, aki az Ő teremtő és üdvözítő hatalmát megtapasztalta. A kántorság missziói szolgálat, melynek képviselője a ma nemzedékét az említett tapasztalatra igyekszik rávezetni az előttünk járt hitvallók énekszövegeit, dallamait, zeneműveit felhasználva. A kántori feladatkör lelkigondozói és missziói szolgálat is, hiszen a szolgálattévő a kórus vezetése közben közösséget formál, az egyház közösségébe hív meg, az élet különböző szakaszaihoz kapcsolódva szolgálata által bátorítást, vigasztalást, megerősítést hirdet. Végül a kántori szolgálat művészi szolgálat is, amennyiben képviselőjét ugyanaz a Lélek hatja át, mint a bibliai Becálélt, akinek az Úr bölcsességet és értelmet adott, hogy mestermunkával (2Móz 28,15), tehát művészien tudja elkészíteni a Szent Sátor istentiszteleti kellékeit. Becálél arra is kapott (2Móz 35,30-36,2) képességet, hogy tanítson, és hozzáértő emberekkel együtt végezze munkáját. Úgy véljük, a mai szerteágazó kántori szolgálathoz is Isten Lelkétől indított és hozzáértő emberekre van szükség. A Károli Gáspár Református Egyetem nagykőrösi karán működő Hittanoktató- és Kántorképző Intézetben arra törekszünk, hogy erre a küldetésre felkészítsük hallgatóinkat.

Hallgatóink hat féléven keresztül készülnek jövőbeni hivatásukra a mintatanterv ajánlása szerint, melyben a speciálisan zenei tárgyak mellett (gyülekezeti orgonajáték, karvezetés, himnológia, gregorián és graduál, szolfézs-zeneelmélet, zeneirodalom) a bibliai és egyházi (ó- és újszövetségi bevezetéstan, hitvallásismeret, egyháztörténet, ekléziasztika és liturgika), továbbá a pedagógusképzés alaptárgyai (pedagógia, pszichológia) is helyet kapnak. E tanegységek elsajátítását követően hallgatóink főiskolai szinten képzett kántorokká válnak.

A nagykőrösi képzési helyen lehetőség van a kántor alapképzési szak mellett más, ún. nem hitéleti szakot (pl. tanító vagy óvodapedagógus alapképzési szakot) is választani. Azok a hallgatóink, akik mind kántori, mind tanítói diplomát szereztek, az ének-zene tanítására is felkészítést nyernek, s így oktathatják azt az általános iskolák első hat osztályában.

Reggeli áhítataink alkalmain hallgatóink szakmai gyakorlatot is teljesítenek, orgonán kísérik gyülekezeti énekeinket. Istentiszteletek, gyülekezetlátogató kiszállások, tanulmányutak, külföldi tanulmányok, liturgikus szolgálatok, koncertek, külső gyakorlatok teszik sokoldalúan megismerhetővé a kántori szolgálatot. Karunkon működik a Laus viventi Deo Énekkar, amely az egykori tanítóképző kórushagyományait szeretné tovább éltetni.

A kántor alapképzési szak képzéséért a Hittanoktató- és Kántorképző Intézet felel.

Mindenkit szeretettel várunk a kántor alapképzési szakon!


Képzési információk

Mintatanterv


Jelentkezési információk

A jelentkezés módjáról az alábbi oldalon lehet tájékozódni: http://www.kre.hu/felveteli/kantor-alapkepzesi-szak.php

Jelentkezési lap


Felvételi információk


Elérhetőségeink

               Dékáni Hivatal
               Tanulmányi Osztály

 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont