Megtartotta éves plenáris ülését a Doktorok Kollégiuma

A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának meghívására Nagykőrösön ülésezett a testület.

A két napos ülés, a hagyományokhoz híven plenáris üléssel kezdődött, melyen két előadás hangzott el. Fazakas Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető professzora „Isten szuverenitása és az ember szabadsága” címmel tartott előadásában az 50 éve elhunyt Karl Barth teológiáját vette górcső alá. Átfogó és összegző ismertetőjében a barthi teológia aktualitását vizsgálta a mai magyar református egyház és teológia számára. Márkus Mihály nyugalmazott püspök a „Szaklelkészi rendszerről” tartott előadást. A lelkésztovábbképzés új kihívásairól és lehetőségeiről készült rendkívül szubjektív hangvételű tanulmány a mai Magyarországi Református Egyház lelkipásztori közösségének aktuális kérdéseit vizsgálta. 

A plenáris ülést követően az ülésre regisztrált résztvevők szekcióülések keretén belül folytatták munkájukat. Az átlagosnál sokkal nagyobb számban jelentkezett, mintegy 179 testületi tag, meghívott, doktorandusz, érdeklődő kolléga 13 szekcióban találkozott és tanácskozott. A két napos szekció találkozások során összesen 116 előadás hangzott el.

Augusztus 21-én este zenés áhítatra került sor a református templomban Pap Ferenc lelkipásztor és Méhes Balázs orgonaművész szolgálatával. Az alkalom során a testület megemlékezett Nagykőrös település várossá nyilvánításának 650 éves évfordulójáról is. Czira Szabolcs Nagykőrös város polgármestere és Földi László országgyűlési képviselő is megtisztelte jelenlétével az alkalmat.

A Doktorok Kollégiuma rendezvénye az éves, rendes közgyűléssel zárult. Bölcskei Gusztáv elnök megnyitó beszéde és Hodossy-Takács Előd főtitkár jelentését követően a testület megemlékezett az elmúlt közgyűlés óta eltelt időszakban elhunyt kollégákról: Újvári Zoltán, Dienes Erzsébet, Aranyos Zoltán, Nagy Lajos. 22 új doktor nyert felvételt a testület tagjai közé. A Gyakorlati Teológiai Szekció új titkárát, Hős Csabát, a Közgyűlés megerősítette tisztségében.

A testület 2018-ban az Aranygyűrűs Teológiai Doktor kitüntetést Karasszon István, budapesti teológiai tanárnak ítélte oda, Aranyokleveles Teológus díjjal pedig Hamar István lelkipásztor munkásságát méltatja. Ezeknek a díjaknak az átadására a Zsinat őszi ülésszakának keretén belül kerül majd sor.

Forrás: dc.reformatus.hu

Következő események


Összes esemény

Youtube

Napi biztatás

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont