Nagypéntek – Halál nélkül nincs feltámadás

Nagypénteken Jézus szenvedésére és kereszthalálára emlékezünk:

„A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, s egészen a kilencedik óráig tartott. A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott: »Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.« E szavakkal kilehelte lelkét. Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: »Ez az ember valóban igaz volt. « És az egész kíváncsi tömeg, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verte, és szétoszlott. Jézus ismerősei pedig, köztük az asszonyok is, akik Galileából kísérték, távolabb állva látták mindezt.” (Lukács 23:44-49)

Horváth Tünde egyetemi lelkész nagypénteki üzenete itt hallgatható meg:
https://www.youtube.com/embed/NaJt0cW7LfA


Kép: Harry Anderson: Crucifixion, 1970

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont