A tehetséggondozás a lehetőségek megadása

A tehetség kibontakozásához fontos, hogy a diák minél több oldalról megtapasztalhassa mindazt, ami benne rejlik, és mindezt bibliai üzenet is gazdagíthassa – vallják a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán.

Deák téri Orgonazenés Áhítat Méhes Balázzsal

A Deák téri Orgonazenés Áhítatok programsorozat következő alkalmán Dr. Méhes Balázs orgonaművész, a Tanítóképző Főiskolai Kar dékánhelyettese az új CD-jén hallható művekből játszik a Deák téri evangélikus templom orgonáján.

Holland-Magyar Projekthéten jártak karunk hallgatói

2019. december 2-4-ig a hollandiai Gouda városának egyeteme, a Driestar Christian University által szervezett Holland-Magyar Projekthéten vett részt karunk kilenc hallgatója, Apostol Mária Kata, Csánki Norbert, Gergye Szilvia, Halgas Tamara, Hován Boglárka, Rajta Fanni, Szőllősi Eszter, Szova Zsuzsanna és Tokaji Balázs András. Hallgatóinkat a programra Dr. Váradi Ferenc és Mócza Attila tanár urak kísérték el.

Csendesnapok a TFK-n

A Tanítóképző Főiskolai Kar 2020. február 6-án csendes napot tart.
A részletes program itt olvasható.

Moldvai tábort szervezett a KRE TFK

A Tanítóképző Főiskolai Kar tanárai és oktatói 2018. július 14. és 21. között a Lábnyikban élő gyermekeknek szerveztek tábort.

Látogatás a Ljubljana-i Egyetemen

Háromnapos szakmai látogatáson vett részt a KRE TFK Szociális Munka és Diakónia Intézetének vezetője és négy munkatársa szeptember végén Szlovénia legnagyobb és legrégebbi – hamarosan centenáriumát ünneplő – egyetemén. Megtekintettek két szociális ellátást végző civil szervezetet, illetve megbeszéléseket folytattak az egyetem Szociális Munka Karának dékánjával, kutatásokért felelős dékán-helyettesével, a kari igazgatóval, a terepgyakorlati központ munkatársaival, valamint az Erasmus+ kapcsolatokért felelős munkatárssal.

A félév első Károli estje

Szeptember 25-én került sor a TFK budapesti képzési helyszínén a félév első Károli estjére, amit a TFK szociális munka szakos hallgatóinak Közösségszervező csapata szervezett. Ezúttal egy amatőr színjátszó csoportot hívtak el, akik a Misztikum Színpad néven tevékenykednek. Rövidebb, általában 5-10 perces jeleneteik főleg a komédia műfajába sorolhatóak be, így természetesen nagyon jó hangulatban telt el együtt a másfél órás program.

Károli Gáspár Ösztöndíj felhívás 2017 / 2018. tanév II. (tavaszi) félév

Kiírásra került a Károli Gáspár Ösztöndíj.
Az ösztöndíj célja: tehetséges, tanulmányukat kiemelkedően végző önköltséges hallgatók támogatása.
Az Ösztöndíjra a Egyetem azon önköltséges (költségtérítéses) hallgatója pályázhat, aki első helyen jelölte meg egyetemünket a felvételi eljárás során.
A pályázat leadásának határideje: 2018. március 5. (hétfő) 12:00 óra
A nyertes pályázók névsorának közzététele: 2018. március 14.

Szocális munka világnapja 2018

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Szociális Munka Világnapja, melyet minden évben egyetemi hallgatók szerveznek!

Újra lehet pályázni a rendszeres szociális támogatásra

A 2017/2018. II. félévben is megpályázható a rendszeres szociális támogatás azoknak a hallgatóknak, akik szociális alapon rászorulnak. Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével és a szociális helyzetet igazoló dokumentumok, igazolások benyújtásával lehet. A pályázatokat a Hallgatói Önkormányzat és az Egyetemi Szociális Bizottság bírálja el, hiánypótlásra nincs lehetőség.

Jogiasszisztens-képzést indítanak a főiskolán

Két új, okleveles képzéssel bővül szeptembertől a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának (TFK) képzési kínálata – jelentette be dr. Szenczi Árpád, a TFK dékánja sajtótájékoztató keretében hétfőn Nagykőrösön.

Kiírásra került az Erasmus pályázat

Kiírásra került a 2017/18-as tanévre vonatkozó Erasmus tanulmányi mobilitás és szakmai gyakorlat pályázat. Az Erasmus célja, hogy lehetővé tegye oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését egy másik program országbeli felsőoktatási intézményben.

Rendszeres Szociális Ösztöndíj 2016/2017 tavaszi félév

Rendszeres szociális támogatásra pályázatot csak magyar állami (rész)ösztöndíjas / államilag támogatott teljes idejű (nappali munkarendű), felsőoktatási szakképzésben, alap- és mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben, valamint doktori képzésben részt vevő hallgató adhat be.

2016 február

  • Főiskolai tanári kinevezések

    Magyarország miniszterelnöke a 20/2016. (II. 15.) ME határozattal, 2016. február 10-i hatállyal főiskolai tanárrá nevezte ki két oktatónkat: Dr. Bányai Emőke Adrienn intézetvezető asszonyt ésDr. Méhes Balázs dékánhelyettes urat.

    Áldást kérve további oktatói, tudományos, művészi, vezetői tevékenységükre és életükre szeretettel köszöntjük Őket.
    cimer

  • Alkalmassági vizsga időpontok

    Tanító és óvodapedagógus alapszakon a felvételhez szükséges alkalmassági vizsgák időpontjait és részletes tájékoztatóját ITTtalálod!

    kre pic 1

Rajzpályázat a magyar címer és zászló megünneplésére

 

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkárságával közösen a világban bárhol élő, valamennyi magát magyarnak valló diák és egyetemista számára rajzpályázatot hirdet.
 
Az ünnepi rajzpályázat témaköre, tárgya és a kivitelezés eszköztára: A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a székely zászlót a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikájával megjelenítheti, azt valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi esemény kontextusában ábrázolva. 
 
A pályamunkák beérkezési határideje 2015. március 5. (csütörtök)
 
A pályamunkák beküldésének feltételei, díjazás és további hasznos információk az alábbi dokumentumban olvashatók.
 
A pályázat eredményét a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a www.nski.hu honlapján teszi közzé. A díjak és elismerések ünnepi keretek között történő átadására 2015. március 16-án kerül sor. A díjazottak az esemény részleteiről külön tájékoztatást kapnak. (A nem budapesti helyezettek díjátadóra történő utazását és esetlegesen felmerülő szállását a szervezők biztosítják.)

Magyar zászló és címer pályázat – lemondó nyilatkozat


Hamvazószerda és böjt

 

A Szentírásban is olvasunk a böjtről, ami az Ószövetségben gyakori formája a bűnbánatnak és az Istenhez való odafordulásnak, az Újszövetségben pedig a kegyesség megélésének három formája között találjuk a Hegyi beszédben (imádkozás, adakozás, böjt, Mt 6,1-18), ahol Jézus a helyes, azaz a nem képmutató böjt fontosságát hangsúlyozza. Ennek nyomán az egyház történetében is találkozunk az önmegtartóztatás, a magunk sanyargatásának gyakorlatával. Ez többnyire egy bizonyos időtartamra vonatkozik, mint például a nagypéntek-húsvét előtti időszak negyven napja. A külső, sokszor furcsa, a mai élet számára szokatlan tartózkodásoktól elválaszthatatlan a belső tisztulás, csendesség, Istenre figyelés szándéka.

A negyven napos böjt bibliai előképekre vezethető vissza (Mózes, Jézus). Mivel a nagyböjti vasárnapokat nem számították böjtös napoknak (ma sem), ezért az első vasárnap előtti szerdán kezdték a Húsvétra készülés időszakát. A böjt elsősorban a római katolikus gyakorlatban hamvazószerdával kezdődik. Ezt hívják másként böjtfőszerdának, böjtfogadószerdának, szárazszerdának, aszalószerdának is.

Az ünnep eredete abból a szokásból van, hogy a múlt évi virágvasárnapi szentelt barkából keletkezett hamut megszentelik, utána pedig következik a hamvazás. Maga a hamu, mint a bűnbánat eszköze jelenik számos bibliai történetben ismert. A nyilvános bűnbánat a nagyböjt első napján vette kezdetét. Ehhez járul később a hamuval való megszórás, vagy kereszt rajzolása a homlokra.

A szimbólumokkal óvatosan bánó reformátusok azóta sem élnek a porral való meghintés szokásával. Református gyakorlatunk a böjtfőt vasárnapra teszi, legtöbb helyen úrvacsorával fejezik ki a közös és az egyéni bűnbánat fontosságát, a Húsvétra való készülés kezdetét. Kálvin szerint a böjtölés azt a szándékunkat és vágyunkat teszi jelenvalóvá és nyilvánvalóvá, hogy mi a teremtő, megváltó, megszentelő Istenéi vagyunk, aki „megemlékezik róla, hogy por vagyunk” (Zsolt 103,14) Egy érdekes szokás végül: Pusztakovácsi katolikusai a megmaradt farsangi ételeket a református családoknak ajándékozták.

Bölcsföldi András lelkész


Egyetemünk csatlakozott a CCCU-hoz

 

Örömmel tájékoztatjuk az Egyetem közösségét, hogy a Károli csatlakozott a Council for Christian Colleges and Universities (röviden: CCCU) nevű nemzetközi szervezethez. Csatlakozási szándékunkat az Egyetem Szenátusa 344/2013. (IX.18.) számú határozatával támogatta. Az amerikai székhelyű CCCU évente kétszer bírálja el a csatlakozni kívánó intézmények jelentkezését. Egyetemünk kérelmét a CCCU Igazgatótanácsa 2015. januári ülésén fogadta el. A csatlakozással Egyetemünk bekerült a keresztény felsőoktatási intézmények nemzetközi vérkeringésébe, a szervezet szakmai programjaiban való részvétel mellett sokféle módon kapcsolódhat a hasonló profilú egyetemek munkájához.


Gyászjelentés

 

Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy életének 93. esztendejében elhunyt Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Egyetemünk díszdoktora.
 
Schweitzer József a zsidó-keresztyén párbeszédben, az egyházak és vallások közötti közeledésben elévülhetetlen érdemeket szerzett. A magyarságát és zsidóságát mindig teljességgel felvállaló közösségvezető szeretete és embersége képes volt arra, hogy áthidalja a hitbeli különbségeket. Főrabbi úr sok szállal kötődött Egyetemünkhöz, ezért az Egyetem Szenátusa 2012-ben Károli Emlékéremmel tüntette ki. Bölcsességét, barátságát Egyetemünk közössége hiányolni fogja.


Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny döntője

 

2015. február 2-án lezajlott a Jane Haining verseny döntője a budapesti Vörösmarty iskolában. A református győztesnek és felkészítő tanárának fődíja egy skóciai utazás, amit a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny Alapítvány szervez. Az utazáshoz szükséges repülőjegyet a Károli Gáspár Református Egyetem ajánlotta fel.

Képünkön a református győztes Facskó Adria, a Szentendrei Református Gimnázium tanulója, felkészítő tanára, Hertei Krisztina, valamint Szontagh Pál, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója és Sümeghy Gyula, a KRE nemzetközi csoportvezetője látható a díjátadáson.


Országh László-díjat kapott Prof. Dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár

2015. január 29-én átadták az Országh László-díjakat a Magyar Anglisztikai Társaság nemzetközi konferenciáján a Debreceni Egyetem Aulájában. Az idei díjazottak Fabiny Tibor irodalomtudós, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára, az Anglisztika Intézet intézetvezetője és Pelyvás Péter nyelvész, nyugalmazott egyetemi docens (Debreceni Egyetem, Angol Nyelvészeti Tanszék).
 
A díjat nemzetközileg elismert, angol nyelven publikáló tudós kaphatja, aki méltó képviselője a hazai anglisztikának.  A díj elnyerését oklevél dokumentálja és a kitüntetettek bronzplakettet is átvehettek. Az elismerést a nagy szótárszerkesztő tudós emlékére 1997-ben alapították.
 
A díjhoz szívből gratulálunk!


Megtartó hűség - Házasság hete

Hazánkban nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a házasság hete, a keresztény egyházak, illetve civil szervezetek széles körű összefogásával. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy
• felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára,
• segítséget nyújtson a házasságra készülőknek,
• ötleteket adjon a házasságban problémákkal szembesülőknek.

A 2015-ös Házasság hete házaspár arca Dr. Tomka János, az Állam- és Jogtudományi Kar Közgazdasági Tanszékének tanszékvezetője, főiskolai tanár és felesége, Tomkáné Zsáry Anikó építészmérnök. Megtiszteltetés intézményünk számára, hogy Tanszékvezető úr és felesége a Házasság hetének házaspár arcaként egyben Egyetemünket és annak értékeit is képviselik  a rendezvénysorozatban.

A Házasság hete c. programsorozatról bővebb információk találhatóak a http://hazassaghete.hu/ oldalon.

Fotó: www.hazassaghete.hu/Hollai Gábor


Felvételi a Károlin!

 

A Károli Gáspár Református Egyetem a 2015/2016. tanévben az alábbi képzési szinteken hirdet felvételt: alapképzés, osztatlan képzés, felsőoktatási szakképzés, mesterképzés, szakirányú továbbképzés, részismereti képzés, pedagógus-továbbképzés, doktori képzés.
 
Képzéseinkről bővebben a Felvételi aloldalon tájékozódhat.

A 2015. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás határideje a 2015. szeptemberben induló képzésekre: 2015. február 15.
 
Nyílt napok:
 
Állam- és Jogtudományi Kar
(H-1042 Budapest, Viola u. 2-4.)
 
2015.01.30 (péntek) 10:00
2015.02.07 (szombat) 10:00

A Kar képzési kínálatáról bővebben Dr. Törő Csaba Attila dékán beszélt az Ars Boni jogi folyóiratban.
 
Bölcsészettudományi Kar
(H-1088 Budapest, Reviczky u. 4.)
 
2015.01.27 (kedd) 11:00 alapképzés, osztatlanképzés;
                         13:00 mesterképzés
2015.02.06 (péntek) 11:00 alapképzés, osztatlan képzés;
                            13:00 mesterképzés
 
Hittudományi Kar
(H-1092 Budapest, Ráday u. 28.)
 
2015.02.12. (csütörtök) 9:00
 
Tanítóképző Főiskolai Kar
     -          nagykőrösi képzési helyszín
(H-2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.)
 
2015.02.05 (csütörtök) 9:30
 
     -          budapesti képzési helyszín
(H-1042 Budapest, Viola u. 2-4.)
 
2015.02.03 (kedd) 10:00


A Károli a keresztyén egyetemek nemzetközi hálózatában

Prof. Dr. Balla Péter rektor és Dr. Sepsi Enikő dékán 2014. február 8-16. között látogatást tett az Amerikai Egyesült Államokban, melynek során részt vettek a Council for Christian Colleges and Universities (CCCU) konferenciáján.

A CCCU, a keresztény főiskolák és egyetemek szövetsége 1976-ban 38 taggal kezdte meg működését. Jelenleg a Tanácsnak 119 észak-amerikai és 55 társult intézmény a tagja 20 országból. A CCCU egy nonprofit szervezet, melynek központja a történelmi Capitol Hill negyedében, Washingtonban található. Célja, hogy segítse a keresztény/keresztyén felsőoktatási intézményeket saját céljaik megvalósítása érdekében. Évi 13 millió dolláros költségvetésével, 72 alkalmazottal és több száz önkéntessel a CCCU több mint 100 programot és szolgáltatást biztosít tagjai számára (hallgatóknak és dolgozóknak egyaránt).


A CCCU konferencián való részvétel elsődleges célja a Károli CCCU-ba való belépésének elősegítése és a kapcsolatépítés volt. A konferenciát megelőzően az egyetem képviselői a Los Angeles-i magyar baptista gyülekezet vendégei voltak. Február 9-én Prof. Dr. Balla Péter rektor igehirdetéssel szolgált a baptista gyülekezet istentiszteletén.

A CCCU konferencián a plenáris üléseken kívül Balla Péter rektor az egyetemek elnökei/rektorai szekciójában (peer session), Sepsi Enikő dékán pedig az Off-Campus program nemzetközi szekciójában vett részt, ahol mindketten beszéltek az egyetemünkről, s jelezték az együttműködési készségünket.

A látogatás alkalmával megismerkedtek a L.A. Film Studies Centerrel, mely a CCCU közös képzőhelye. A képzést professzionálisan felszerelt stúdiók, filmkészítési és filmipari profil jellemzik.


A KRE képviselői Marlene Wall, az LCC rektora és William Robinson, a CCCU elnöke társaságában


Latintanárok szakmai napja

A Református Pedagógiai Intézet tisztelettel meghívja Önt a latintanárok részére szervezett szakmai napra.
 
Helyszínek:

1. nap: Eötvös Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11-13.
2. nap: MRE Zsinata, 1146 Budapest, Abonyi u. 21.

Időpont:

2014. február 28. 15.30-20.15 (péntek)
2014. március 1. 10.00-18.00 (szombat)

A rendezvény szakmai szervezője Dr. Czeglédi Sándor egyetemi adjunktus, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanárképző Központ Szakmódszertani Csoportjának oktatója.
 
Czeglédi Sándor Icarus szárnyalása és bukása: adalékok a történet utóéletéhez címmel szakmai előadást is tart 2014. február 28-án 19.30-tól.
 
A programról bővebben itt olvashatnak.
 
Jelentkezni lehet: a mellékelt jelentkezési lap segítségével 2014. február 21-ig.
 
Jelentkezési lap
 
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Újra kiírták a Sportcsillagok Ösztöndíját

A Kormány döntése alapján tavaly ősszel indult el a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj, amelynek célja a magyar felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szereznek.

Az újfajta hallgatói támogatás elnyerésének feltétele, hogy a pályázó 35 éves kor alatti, nemzeti válogatott kerettagsággal rendelkezzen.

A jelentkezési (postára adási) határidő: 2014. február 21. péntek

A 2013/2014. tanév 2. félévre történő jelentkezés feltételeit és a pályázati útmutatót itt és a mellékletben olvashatja el.


A károlis „új nemzedék”

Február 9-én, vasárnap 11:30 órai kezdettel az Új Nemzedék című műsorban láthatnak a Duna Televízió nézői egy összeállítást az Egyetemen folyó hallgatói életről. A havonta jelentkező műsor fiatalokról szól, de nem csak fiataloknak. Témája a népek és vallások közti testvériség és párbeszéd.

A műsorban megszólal egyetemünk rektora, Prof. Dr. Balla Péter, illetve hallgatóink is beszámolnak az egyetemen folyó oktatásról, az ösztöndíj-lehetőségekről, valamint a közösségi életről.














Népfőiskolai Hét Pócsmegyeren

NÉPFŐISKOLAI HÉT
PÓCSMEGYEREN

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk a Pócsmegyeri Református Templomba!

Március 9. péntek 18.00 óra

REFORMÁTUS TEMPLOMÉPÍTÉSZET
MAGYARORSZÁGON 1920-1948

Millisits Máté művészettörténész régi kedves ismerős Pócsmegyeren. Előadás-sorozatának harmadik része egy újabb történelmi időszakot ölel fel. A bemutatásra kerülő képanyag jól szemlélteti a magyar reformátusok templomépítési hagyományait.  Az estén külön tisztelgünk Ravasz László püspök előtt, aki Budapesten templomépítések egész sorát kezdeményezte.

Március 10. szombat 16.00 óra

A ROMANO GLASZO EGYÜTTES
HANGVERSENYE

Lakatos György vezetésével 2009-ben alakult újjá a nagy múltú együttes, amikor csatlakozott hozzá öt énekes kislány és egy táncos zenész fiú. A cigány népi kultúrából gazdag ízelítőt adó fergeteges hangulatú koncert után beszélgetés kezdődik hallottakról, illetve arról, mit tehet a református egyház a cigányság magyarországi boldogulásáért? A beszélgetésen Lakatos György mellett részt vesz felesége, Závodi Emese református lelkipásztor, az Önkéntes Diakóniai Év program magyarországi elindítója.

Március 12. hétfő 18.00

A HATÁRON TÚLI MAGYARSÁG
SORSKÉRDÉSEI

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár hivatalba lépése óta történelmi változások tanúi lehetünk a határon túli magyarság anyaországgal való kapcsolatában. Az eddigi eredményekről, a politika lehetőségeiről, a jövő esélyeiről beszélgetünk előadónkkal. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy számtalan kötelezettsége mellett elfogadta meghívásunkat!

Március 13. kedd 18.00 óra

EÖTVÖS LORÁND ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

Dr. Bodoky Tamás geofizikus, egyetemi magántanár a magyar és egyetemes fizika tudománytörténet egyik legnagyobb alakját, a műszeres kőolajkutatás elindítóját mutatja be előadásában. Nagy örömmel köszöntjük a Leányfalui Református Egyházközség gondnokát népfőiskolánk előadói között!


Részvétel az „Implementation of the Lisbon Strategy (Europe 2020), 2nd edition (EU)” nevű intenzív programban

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Munkajogi és Szociális Jogi Tanszéke szakmai partnerként részt vesz az „Implementation of the Lisbon Strategy (Europe 2020), 2nd edition (EU)” Erasmus Intensive program keretében megrendezett hét hónapos nemzetközi kurzusban. A program résztémái: humán-erőforrás menedzsment; munkajog; gazdasági növekedés, (KKV-k szerepe); CSR (Vállaltok Társadalmi Felelősségvállalása); szociális védelem.  A karról 5 joghallgató vesz részt a programban: Espár Alexandra, Konta Éva Mercédesz, Lehoczky Emese, Muzsalyi Róbert és Urbán Liliána. Mentorként vesz rész a programban: Dr. Kun Attila tanszékvezető, egyetemi docens és Dr. Homicskó Árpád Olivér egyetemi docens.


A programban résztvevő európai egyetemek:


KRE - Tréninghét programtervezet

   Tisztelt Hallgatók!

Az Egyetemünk második alkalommal 2012. március 26-30. között rendezi meg a „Tréninghét” elnevezésű programsorozatát.

Ennek keretében összegyetemi programok, valamint kari szinten szervezett oktatások, foglalkozások, előadások, rendezvények várják az érdeklődőket.

 

A RÉSZLETES PROGRAMTERVRŐL AZ ALÁBBI LINKEN TALÁLHATÓ TÁBLÁZATBAN TÁJÉKOZÓDHAT.

Részletes programtervezet. - (frissítve 2012.03.23.)

 

A programok, és a jelentkezések kapcsán folyamatosan értesítjük Önt Neptunon keresztül.

 

Várunk minden kedves érdeklődőt.


 

Hallgatóknak

Oktatóknak


Indigenous Perspectives konferencia

A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM és az EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

AZ ÉSZAK-AMERIKAI ŐSLAKOSOK VILÁGA (INDIGENOUS PERSPECTIVES OF NORTH AMERICA)
címmel konferenciát szervez 2012. március 8-10. között a két egyetem BTK-inak kampuszain.
A konferencia kiemelt támogatói:
Kanadai Nagykövetség, Egyesült Államok Nagykövetsége és Mexikói Nagykövetség.

A nemzeti és őslakos kisebbségek kérdése a világ minden táján aktuális és kutatott kérdéskör. Ez Közép- és Kelet-Európára is igaz, ahol kiváló kanadisztikai és amerikanisztikai kutatóműhelyek működnek, amelyek többek közt ezt a témát is kutatják. Az ilyen tárgyú hazai kutatások élénkítése és a nemzetközi tudományos együttműködés erősítése végett szervezzük konferenciánkat.

Az angol, francia és spanyol nyelven zajló konferencia az észak-amerikai (Kanada, Egyesült Államok és Mexikó) őslakosokkal foglalkozik, azon belül is a következő témákat öleli fel: emberi jogok és joguralom; demokrácia és társadalmi-kulturális sokszínűség; társadalmi kohézió, béke és biztonság; környezetvédelem és gazdasági fejlődés; művészi ábrázolás és interpretáció (képzőművészet, zene, irodalom); protestáns és más missziók tevékenysége az őslakosok körében; vallás, tudomány és tudományos fejlődés; őslakosokkal foglalkozó tananyagok bemutatása.

A témák köré épülő szekció-előadásokon kívül a programban plenáris előadást tart Nathan Kowalsky (University of Alberta), Agustín Cadena Rubio író (Mexikó), Hartmut Lutz (a GKS korábbi elnöke, University of Greifswald, Németország és University of Szczecin, Lengyelország), valamint James Oberly (University of Wisconsin-Eau Claire). Kerekasztal-beszélgetést szervezünk az emberi jogok és társadalmi perspektívák, illetve az őslakosok művészete témában, ezenkívül diákkerekasztal és fórum, valamint – középiskolai tanárok részére a Károli Tanárképző Délutánokkal közös eseménysorozat részeként – módszertani műhelymunka és kulturális események kerülnek megrendezésre. A konferencia válogatott előadásaiból kiadvány készül.

Az előadók között a felsőoktatás különböző humán és reál területein dolgozó kanadai, USA-beli, mexikói, közép- és kelet-európai, oroszországi, indiai és dél-koreai szakemberek, továbbá számos egyetem diákjai mellett a civil szervezetek képviselőit is megtalálhatjuk. A konferenciát számos kulturális esemény színesíti: felolvasás, élő indián zene, több kiállítás és dokumentum-film vetítés is része a programnak. Az eseményt Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó külképviseletei támogatják. A március 8-i megnyitón (helyszíne: KRE BTK, Reviczky u. 4., Díszterem, 9 óra) terv szerint beszédet mond a KRE Rektora és a KRE BTK Dékánja, az ELTE Rektora és az ELTE BTK Dékánja, valamint Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó nagykövetei, illetve konzulai.

További felvilágosítást a következő e-mail címen kaphatnak: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A konferencia részletes programja

Információk


Ökumenikus Diákfilmszemle

A Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, valamint a Budapesti Piarista Gimnázium az evangélikus, katolikus és református általános- és középiskolák diákjai számára országos filmszemlét hirdet.

A filmek témája:

I. „Kiemelt téma” kategória: ÁLARCOK.
Amikor – szándékosan vagy akaratlanul – más látszik kívülről, mint ami belül van.

II. „Szabadon választott” kategória: bármilyen témában ábrázolhatják az alkotók azt, ami a világból őket megragadta, foglalkoztatja, amit megfilmesítésre érdemesnek ítélnek.

A szemle díjai:
 
 Az ÁLARCOK témával foglalkozó filmeket kiemelten, korcsoportokra
 bontva értékeljük, a szabadon választott témájú filmeket egy kategóriában.
 A díjak az iskolai filmkészítő műhelymunkát segítő videofelszerelésekből és
 professzionális videoszerkesztő szoftverekből állnak a következő értékben:
 
 I. korcsoport, ÁLARCOK téma:
 1. helyezett 80.000 Ft, 2. helyezett 50.000 Ft, 3. helyezett 30.000 Ft;
 II. korcsoport, ÁLARCOK téma:
 1. helyezett 100.000 Ft, 2. helyezett 60.000 Ft, 3. helyezett 30.000 Ft;
 mindkét korcsoport, szabadon választott téma:
 1. hely 80.000 Ft, 2. hely 50.000 Ft, 3. hely 30.000 Ft.

Részleteket lásd itt


Bödeker professzor a Károlin

Prof. Hans Erich Bödeker,

a berlini Max-Planck-Institut für Wissenschaftsgeschichte kutatójának angol nyelvű előadása
a KRE Történettudományi Intézetében

2012. március 9. 14.00
227-es terem


Az előadás címe:

’Begriffsgeschichte as the History of Theory.
The History of Theory as Begriffsgeschichte’


Bödeker professzor a nemzetközi tudományos élet nagytekintélyű alakja. Történetfilozófiai kutatásaiban elsősorban a tudományosság tradicionális kereteinek változásait, ismeretelméleti kérdéseit, illetve a modern tudománykoncepció kialakulásának problematikáját vizsgálja.


Konferencia felhívás

FELHÍVÁS

A százéves Northrop Frye
A Károli Gáspár Református Egyetem
Anglisztika Intézete és Hermeneutikai Kutatóközpontja,
valamint
az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Angol-Amerikai Intézete (www.elte.hu)

nemzetközi konferenciát hirdet
Northrop Frye
születésének centenáriuma alkalmával

Budapesten, 2012. szeptember 7-8-án
angol és magyar nyelven.

A kanadai irodalomtudós, Northrop Frye mindmáig a huszadik század egyik legismertebb és legtöbbet idézett gondolkodója. Műveiben a szorosan vett irodalomtudományon túlmenően kulturális, társadalmi és vallási kérdések széles spektrumát tárgyalta. A Biblia képzeletre összpontosító értelmezése, az interdiszciplináris hozzáállás és a nyugati kulturális örökség átfogó szemlélete a multikulturalizmus és a szellemi útkeresés korában különösképp időszerűvé teszi mondanivalóját.

Vitaindító előadást tart

Robert D. Denham
a Roanoke College (USA) John P. Fishwick emeritus professzora és

Dávidházi Péter
a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az Eötvös Loránd
Tudományegyetem professzora

20 perces előadások tartására egyoldalas szinopszissal (maximum 1600 leütés) várjuk a jelentkezőket. A szinopszist és egy rövid (egy bekezdésnyi) életrajzot az alábbi címre és határidőre kérjük:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
2012. április 15.

A jelentkezések kiértékelésére 2012. május 1-ig kerül sor.


Ingyenes filmbemutató

Március 7-én este 7-kor az Uránia moziban (1088 Bp., Rákóczi út 21.) a Kanadai Nagykövetség jóvoltából ingyenesen megtekinthető a The Journals of Knud Rasmussen című film angol nyelven, francia felirattal. A filmvetítés az Indigenous Perspectives of North America című konferenciánk (március 8-10.) előzetes eseménye, és minden idők legnagyobb eszkimó-kutatójának életét mutatja be. Az ingyenes részvétel feltétele a regisztráció a következő e-mail címen:
< Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. >. A férőhelyek száma korlátozott!
Szeretettel várunk minden károlist!


Meghívó: Károli Könyvek és Károli jegyzetek bemutatója

A Károli Gáspár Református Egyetem,
a L’Harmattan Kiadó és a Patrocínium Kiadó
szeretettel meghívja
a Károli Könyvek sorozat és a Károli jegyzetek
bemutatására

2012. február 15-én szerdán, 16 órakor
a KRE BTK Dísztermében (VIII. Reviczky u. 4.)

Rektori köszöntő:
dr. Bozsonyi Károly rektorhelyettes

A Károli Könyvek sorozatot bemutatja:
dr. Sepsi Enikő sorozatszerkesztő, a KRE BTK dékánja
és Gyenes Ádám, a L’Harmattan Kiadó igazgatója

A Károli jegyzetek sorozatot bemutatja:
dr. Dobrocsi Szilvia, a KRE ÁJK oktatója,
a Patrocínium Kiadó szerkesztője

Bemutatásra kerülő kiadványok
Lovász Irén: Szakrális kommunikáció
(Károli Könyvek/Monográfia, KRE-L’Harmattan, 2011)

Szabó András és Petrőczi Éva (szerk.):
A zsoltár a régi magyar irodalomban
(Károli Könyvek/Tanulmánykötet, KRE-L’Harmattan, 2011)

Lázár Imre et al.: Környezet és emberkép
(Patrocínium-KRE BTK, 2011)

Galsi Árpád: Jakab, az Úr testvére
(Károli Könyvek/Mongoráfia/Questiones Theologiae, KRE-L’Harmattan, 2011)


A könyveket bemutatják:
Dr. Bozsonyi Károly
a KRE BTK Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézetének vezetője

Dr. Zsengellér József
a KRE HTK dékánja és a Hittudományi Doktori Iskola vezetője
és a Questiones Theologiae felelős kiadója

Dr. Pecsuk Ottó
a Magyar Bibliatársulat főtitkára

Dr. Dávid István
a KRE TFK Kántorképző Intézetének vezetője, orgonaművész

A könyvbemutató hetében a Károli Gáspár Református Egyetem
és a L’Harmattan Kiadó kedvezményes könyvárusítást rendez
a KRE BTK aulájában.


Nyílt nap az ÁJK-n

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Gyere el 2012. február 3-án pénteken 10:00 órától a Nyílt Napunkra, és tudj meg többet a jogászképzésről!

Többek között hallhatsz a felvételi eljárásról és pontszámításról, a Kar nemzetközi kapcsolatairól, a külföldi tanulási lehetőségekről, a karriergondozásról, elhelyezkedési lehetőségekről, és első kézből hallhatod az itt tanuló diákok véleményét az oktatásról, hallgatói életről.

Bővebb információ erre a linkre kattintva érhető el


Közlemény

  Tisztelt Kollégák, Kedves Hallgatók!
  A tegnapi nap (február 1-én), bizonyára több tíz alkalommal kapták meg emailben "Oktatók hallgatói véleményezése kérdőív" illetve "Munkatársak elégedettségének mérése" tárgyú felhívást, hogy a "Kérdőív kitöltés"-re klikkelve elérhetik a kérdőívet.

  Az Unipoll Kérdőívszerkesztő rendszer frissítése során a frissítés bekapcsolta az e-mailek küldését és az eddig legenerált e-maileket kiküldte. Olyan e-mailek mentek ki, amelyek már lezárt kérdőívekre vonatkoztak (2010/11/2 félév).

Az SDA Informatia Zrt. a Kérdőívszerkesztő fejlesztője mindenkitől mélységesen elnézést kér az okozott kellemetlenségért és minden tőle telhetőt megtesz, hogy többet et nem fordulhasson elő.

Megértésüket megköszönve.
KRE & SDA Informatia Zrt.


Meghívó - vendégelőadó

Prof. Dr. Herman J. Selderhuis professzor,

a Refo500 vezetője nyilvános vendégelőadást tart a

KRE HTK-n március 24-én csütörtökön de. 10 órakor.

Az előadás címe:

Das Geheimnis der bleibenden Bedeutung der Theologie Calvins

Helyszín: IX. ker., Ráday u. 28., II. em. Exhortációs terem.

Az előadást a helyszínen fordítjuk, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2011. február 17., Budapest A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának sajtóközleménye

    2011. február 17., Budapest -  A Magyarországi Református Egyház

    Zsinati Hivatalának sajtóközleménye

Európai egyházi állásfoglalás készül az uniós romaügyi stratégiákhoz

2010. február 14-15-én két európai egyházi szervezet, az Európai Egyházak Bevándorlásügyi Bizottsága (CCME) és az Eurodiaconia tartotta éves partnertalálkozóját Budapesten, ahol az európai pályázati rendszerek átalakításának fontosságára, a cigány közösségek kulturális sokféleségének jelentőségére is felhívták a figyelmet. A kétnapos tanácskozásnak a Magyarországi Református Egyház (MRE) adott otthont, a konzultáció elso napjának programját az MRE Zsinati Hivatalának szakemberei állították össze.

A CCME-t Doris Peschke főtitkár, az Eurodiaconiát Catherine Storry képviselte. A résztvevők között voltak az MRE mellett az Erdélyi Református Egyházkerület, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE), a Lutheránus Világszövetség (LVSZ), a finn, a norvég, az olasz evangélikus egyház képviselői, az Egyesült Metodista Egyház, valamint dán, holland, lengyel és olasz diakóniai szervezetek küldöttei, továbbá az Európai Egyházak Konferenciája - Egyház és Társadalom Bizottság (CEC-CSC) brüsszeli irodájának egyik vezetője.

A megbeszélések középpontjában a magyar európai uniós soros elnökségi félév egyik legfontosabb témája, a cigányság integrációja állt. Az együttműködő szervezetek egy közös állásfoglalás, javaslatcsomag kidolgozását kezdték meg, melyet a most kidolgozás alatt álló európai romaügyi keretprogramhoz (European Roma Framework), valamint az ehhez kapcsolódó magyar elnökségi következtetésekhez (Council Conclusions) tett közös egyházi hozzájárulásként kívánnak a megfelelő intézményekhez eljuttatni.

A megbeszélés meghívottja volt dr. Izsák Rita, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának kabinetfőnöke. Előadásában ismertette a magyar uniós elnökség elképzeléseit az európai romaügyi keret kialakításával kapcsolatban. Rámutatott: a magyar kormány álláspontja szerint nem kizárólag a cigány közösségek, hanem általában a hátrányos szociális helyzetben lévők felzárkóztatására kell koncentrálni, hiszen az azonos helyzetben lévők számára azonos megoldások célravezetők. Az mostanra eldőlt, hogy az EU nem stratégiát készít, hanem egy olyan iránymutatást, amelyhez a tagállamok a saját stratégiáikat igazítják majd. Ez a keretprogram várhatóan még a magyar elnökségi félév alatt elfogadásra kerülhet.

Amint Hámori Ádám, az MRE EU-referense kiemelte: a valósággal való szembenézés nélkül nem lehet hatékony megoldásokat kialakítani. Úgy vélte:
az egyházak egyik erőssége az, hogy semmilyen ideológiai vagy politikai elkötelezettség nem gátolja őket a cigányság helyzetének megértéséhez szükséges tisztánlátásban. A kormányzati és európai intézményeknek nincs erőforrásuk arra, hogy minden esetet külön-külön vizsgáljanak, ebben is segítségükre lehetnek az egyházak és civil szervezetek, melyek a hátrányos helyzetű közösségek mellett tevékenykednek
- hangzott el a tanácskozáson.

További részletes információ a www.reformatus.hu oldalon.

Elérhetőség:
Magyarországi Református Egyház
Kommunikációs Szolgálata
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Tel: 1-460-0753
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.reformatus.hu


Rendezőket keresünk a Csillagpontra

 

 

 
Rendezőket keresünk a Csillagpontra

Szeretettel várjuk olyan 18 évesnél idősebb fiatalok jelentkezését,
akik szívesen látnának el rendezői szolgálatot a Csillagponton, 2011. július 19-23. között.

A rendezők vállalják, hogy a találkozó helyszíni előkészítése és lebonyolítása alatt felkészítés és segítségnyújtás céljából a szervezők rendelkezésére állnak. Továbbá, hogy a találkozót megelőző felkészítő napokon (2011. július 16-a, vasárnap délutántól) már részt vesznek, és a hivatalos záró alkalom után a helyszín teljes rendbetételéig maradnak, illetve a találkozót megelőzően egy közös felkészítő alkalmon is részt vesznek.

Többek között az alábbi területeken várunk közreműködőket:

 

  • helyszínek berendezése, felügyelete,
  • résztvevők irányítása, útbaigazítás, vendégek kísérése,
  • rendrakási és takarítási segítség,
  • színpadi beszerelés,
  • étkeztetés,
  • bejáratok felügyelete,
  • stb.

 

(A regisztrációs feladatokhoz külön keresünk önkénteseket, ha a regisztrációnál szeretnél segíteni, február elejétől jelentkezhetsz a honlapon, egy külön jelentkezési lap kitöltésével!)

A rendezői szolgálat nem egész napos munkát jelent, hiszen váltásban folyik a munka, de napi szinten állandó készültséggel jár, a váratlan helyzetek sikeres kezelése érdekében. A rendezők munkabeosztása mindig az adott nap előtti este készül el.

Jelentkezni 2011. május 16.(hétfő)-ig lehet a jelentkezési lap kitöltésével. A jelentkezés feltétele a betöltött 18. életév.

Kérjük, hogy a jelentkezésedhez csatold fényképedet és legfeljebb egyoldalas önéletrajzodat is! A fényképet és az önéletrajzot küldd el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre. (Fénykép helyett internetes közösségi portálok - pl. Facebook - publikus személyi profiljának címe is beküldhető.)

Felkészítő alkalom időpontja: 2011. június 4-e, szombat, 12:30-tól.

Felkészítő alkalom helyszíne: Budapest, Zsinati Ifjúsági Iroda (1146, Abonyi utca 21.)

A rendezők végleges kiválasztása a rendezők vezetője és a logisztikáért felelős személy hatásköre. A rendezők, amennyiben a kiválasztó alkalom után, közös megegyezéssel csatlakoznak a rendezők csapatához a Csillagpont napjai alatt mentesülnek a részvételi díj alól, és napi három étkezés biztosított a számukra. Fedett szállást csak indokolt kérés esetén tudunk biztosítani.

Kérjük, csak olyanok jelentkezzenek, akik maradéktalanul vállalni tudják a fent megfogalmazottakat!

A jelentkezőket kérjük, hogy a tavasz folyamán majd a Csillagpont regisztrációs rendszerében is regisztráljanak résztvevőként, de ne fizessenek addig, amíg nem zárul le a rendezők kiválasztása!

Üdvözlettel,
A CSP csapat

http://csillag.reformatus.hu/2011/rendezo.html


Kanadai-német-magyar kulturális olvasókönyv bemutatója

MEGHÍVÓ
Kanadai-német-magyar kulturális olvasókönyv bemutatójára


A Károli Gáspár Református Egyetem és a Kölni Egyetem tanárai és diákjai által készített és a Kanadai Külügyminisztérium támogatásával angol nyelven megjelenő Canadian-German-Hungarian Cultural Reader (Kanadai-német-magyar kulturális olvasókönyv) azon középiskolai tanárok és diákok számára készült, akik érdeklődnek a különböző kultúrák és a kulturális sokszínűség iránt.


A könyv 28 egymástól független fejezetből áll, amelyet különböző nyelvi tudásszinttel és kulturális háttérrel rendelkező tanulók is sikerrel használhatnak. Az olvasókönyv ideális kiegészítő anyag a hagyományos középiskolai tanórához, de jól használható nyelvi előkészítő évfolyamokon, iskolanapokon és nyelvi táborokban, valamint nyelviskolai tanfolyamokon is. Az olvasókönyv kiegészítéseként a tanárok számára egy elektronikus formában megjelenő tanári kézikönyv teszi könnyebbé az anyagok feldolgozását és elsajátíttatását. A tanári kézikönyv háttér-információkat, megoldókulcsot, az anyag begyakoroltatását segítő plusz feladatokat és további internetes forrásokat tartalmaz.

Az olvasókönyvet műhelymunka (workshop) keretében is bemutatjuk.

A megrendezendő műhelymunkáról, valamint a műhelymunkán való részvételhez szükséges regisztrációról:

Az esemény címe és jellege:
Introducing the Canadian-German-Hungarian Cultural Reader c. műhelymunka

Előadók:
Albert Rau (Kölni Egyetem)
Nagy Judit, Bánhegyi Mátyás, Bernhardt Dóra (Károli Gáspár Református Egyetem)
Zsizsmann Éva (Országos Idegennyelvű Könyvtár)

Helyszín és időpont:
Országos Idegennyelvű Könyvtár
1056 Budapest, Molnár u. 11.
Kiállítóterem
2011. március 4.
13:00-17:45

A résztvevők egy-egy olvasókönyvet kapnak ajándékba, továbbá azt is megtudhatják, hogy a tanári kézikönyv hol érhető el az interneten.

A műhelymunkát elsősorban gyakorló középiskolai tanároknak ajánljuk.

A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Amennyiben részt szeretne venni, kérjük, részvételi szándékát jelezze a következő e-mail címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. .

A jelentkezési határidő2011. február 25.


Közlemény

   A Károli Gáspár Református Egyetemnek a Magyarországi Református Egyház Zsinata által megbízott vezetése a munkafolyamatok átvilágítása és újraszabályozása során a korábbi években elkövetett visszaélésekre bukkant a hallgatói ösztöndíjak kifizetésével kapcsolatosan.

Emiatt az egyetem vezetése további belső ellenőrzést rendelt el, és rendőrségi feljelentést tett.


Meghívó - „Az alkotmányozás dilemmái” c. konferenciára

 alt


Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara
tisztelettel meghívja Önt
„Az alkotmányozás dilemmái”
című tudományos konferenciára.

 

Időpont: 2011. február 18. (péntek) 15-18:30 óra
Helyszín: A Magyarországi Református Egyház Zsinati Épülete
 (1146 Budapest, Abonyi u. 21.)

A konferencia díszvendége
Dr. Schmitt Pál a Magyar Köztársaság elnöke

Levezető elnök:
Dr. Bölcskei Gusztáv
a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

A konferencia térképe
A konferencia programja



15.00      Dr. Schmitt Pál a Magyar Köztársaság elnöke
             Megnyitó

15.10      Dr. Szájer József az Európai Parlament képviselője,
             az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese
             Gondolatok az alkotmányozás dilemmáiról

15.40      Dr. Pokol Béla a Károli Gáspár Református Egyetem
              professzora
              A demokrácia és a jogállam az alkotmányozás vitáiban

16.05      Dr. Cservák Csaba a Károli Gáspár Református Egyetem
              egyetemi docense, a Köztársasági Elnöki Hivatal Jogi,
              Alkotmányossági és Közigazgatási Hivatalának vezetője)
              Az államfő a parlamentáris kormányformában

16.30      Vita

16.45      Szünet
              Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés intézményének egyetemes
              és magyarországi története című könyvének bemutatója
              (Századvég Kiadó 2010.)

17.00      Dr. Stumpf István alkotmánybíró
              Jogállamiság és alkotmányozás

17.25      Dr. Kukorelli István az Eötvös Loránd Tudományegyetem
              professzora, volt alkotmánybíró
              Hatalommegosztás és alkotmányozás

17.50     Vita

18.10     Zárszó

Kérjük, hogy részvételi szándékukat 2011.02.15-ig jelezzék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

 

2011. február 16., Budapest
A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának sajtóközleménye



Miközben a parlamentben megkezdődött az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat vitája, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara tudományos konferenciát rendez a Magyarországi Református Egyház zsinati épületében (1146 Budapest, Abonyi u. 21.) 2011. február 18-án, 15 - 18.30 között „Az alkotmányozás dilemmái” címmel.

A konferencia díszvendége Dr. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke, további előadók: Dr. Cservák Csaba, Dr. Kukorelli István, Dr. Pokol Béla, Dr. Strumpf István, Dr. Szájer József és Tóth J. Zoltán.

A konferencia megrendezésének indító gondolata Pokol Bélától, az MTA doktorától, az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem tanárától származik, aki 2003-ban a Külügyminisztérium által létrehozott munkacsoport tagjaként tevékenykedett az Európai Unió alkotmányának előkészítésében.

A konferencia megrendezésének ötletét és szükségességét az új alkotmány megalkotása kapcsán széles körben beinduló viták adták. Meggyőződésünk, hogy a politikai diskurzus sokszor elfogult érvei mellett érdemes tudományos szemszögből is megvizsgálni az új alkotmány koncepcióját alakító jogi, történelmi, társadalmi és kommunikációs folyamatokat.. A Károli Gáspár Református Egyetem jogászprofesszorai és tanárai az elemzéseikben eddig is vizsgálták az alkotmányozás kérdéseit, és így adódott a gondolat, hogy az alkotmány koncepciójának a megjelenése után a nyilvánosság előtt is megvitassuk ezeket.

A konferencián az előadások és viták a demokrácia és jogállamiság kérdései és dilemmái köré csoportosulnak. A jelenlévők megvizsgálják a kormányok alkotmányozási törekvéseit és azok kritikáját a demokrácia vagy a jogállam féltése oldaláról, valamint az alkotmánybíróság jogkörét és annak működését a politikai demokráciával összefüggésben.

További információ a konferenciát követően a www.református.hu oldalon
található majd.

Elérhetőség:
Magyarországi Református Egyház
Kommunikációs Szolgálata
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Tel: 1-460-0753
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.reformatus.hu 


Meghívó - A református tanítóképzés múltja, jelene, jövője c. nemzetközi konferenciára

 
Meghívó

A református tanítóképzés múltja, jelene, jövője c.

nemzetközi konferenciára

 

A KRE Tanítóképző Főiskolai Kar részéről Dr. Szenczi Árpád plenáris ülésen, Fazekasné Dr. Fenyvesi Margit és Ackermanné Kelő Kamilla szekció üléseken tartanak előadást.

Időpont: 2011. február 25.
Helyszín: Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, 4026 Debrecen, Péterfia u. 1-7.

Részletes program itt


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Europaicum 2011/2012 vendégoktatói professzori állás betöltésre

A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) az ösztöndíjak széles palettáját kínálja a magyar hallgatóknak, diplomásoknak, doktoranduszoknak, kutatóknak és oktatóknak.

A Saarbrückeni Egyetem 2011/2012-es tanévre professzori állást hirdet meg magyar főiskolai, egyetemi oktatnak, akik „Európai témában” jártasak.

Pályázati határidő: 2011. március 15.


Pályázati kiírás magyarul

Pályázati kiírás németül


MEGHÍVÓ - Mészáros Márta előadása a múzeumpedagógia kérdéseiről

A Történeti Intézet Kora újkor-, Gazdaság-és Művelődéstörténeti Tanszéke tanársegéde, Mészáros Márta tart 2011. február 10-én előadást az általa tanított és kutatott, gyakorlott múzeumpedagógia kérdéseiről, különös tekintettel a Károli Gáspár Református Egyetemen oktatott egyik tantárgyáról.

A nagy sikerű, a hallgatók által kedvelt múzeumpedagógiai kurzusok és múzeum-közgyűjteményi látogatások tapasztalatairól, a BA-s órarendbe beilleszthetőségről, a nehézségekről és a szépségekről szól az előadás, ahol a protestáns (református) elkötelezettség, életszemlélet múzeumpedagógiai oldalát mutatja be az előadó egyetemi kollégánk.


A részletes program: 

A módszertan elmélete és gyakorlata a múzeumpedagógiai képzésben

( A szimpózium áttekintést ad a hazai felsőoktatási intézmények módszertani tevékenységéről)

 

Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Pollack terem

Időpont: 2011. február 10. csütörtök 10 óra

Érkezés: 9:30-tól a Bródy Sándor utcai oldalbejárat felől

 

12:45-13:00 Mészáros Márta - Károli Gáspár Református Egyetem
Részletes program: http://www.kre.hu/btk/index.php


Közlemény

NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
FELSŐOKTATÁSÉRT ÉS TUDOMÁNYPOLITIKÁÉRT FELELŐS
HELYETTES ÁLLAMTITKÁR

 
Iktatószám: 102 521/2011.


KÖZLEMÉNY


Tájékoztatjuk a 2011. évi Felsőoktatási Minőségi Díjra pályázókat, hogy a TÁMOP 4.1.4. „Minőségfejlesztés a felsőoktatásban” című kiemelt program biztosítja a pályázat lebonyolítási költségeit. Ennek köszönhetően a 2011. évi Felsőoktatási Minőségi Díj eljárási költségeit a pályázóknak nem kell megfizetniük.


Budapest, 2011.  február 3.                                                         

                                                                                                                  Dr. Dux László sk.


MEGHÍVÓ Dr. Nótári Tamás MARCUS TULLIUS CICERO ÖSSZES PERBESZÉDEI című könyvének bemutatójára

  A Magyar Tudományos Akadémia–Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtörténeti Kutatócsoportja,
a Magyar Tudományos Akadémia IX. Osztályának Jogtörténeti Albizottsága
és a Magyar Jogász Egylet Jogtörténeti Szakosztálya
tisztelettel meghívja Önt

Dr. Nótári Tamás

MARCUS TULLIUS CICERO ÖSSZES PERBESZÉDEI
című könyvének bemutatójára.

A rendezvény időpontja:
2011. február 17. (csütörtök) 16.00 óra

Helyszíne:
Eötvös Loránd Tudományegyetem Aula Magna
(1053 Budapest, Egyetem tér 1–3.)

A könyvet bemutatják:
Dr. Zlinszky János professor emeritus, az Osztrák Tudományos Akadémia tagja, PPKE JÁK
Dr. Hamza Gábor tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, ELTE ÁJK
Dr. Németh György tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE BTK


Pályázati felhívás - OMAA

 Az Osztrák-Magyar AKCIÓ Alapítvány (OMAA)/
Stiftung Aktion Österreich-Ungarn (AÖU)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a 2011. évre


Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködés támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra.
Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg.

A pályázati felhívás részletei...

Családi életre nevelés és kapcsolati kultúra fejlesztése

Családi életre nevelés  és kapcsolati kultúra fejlesztése
témakörben 40 órás pedagógus továbbképzés indul a KRE Bölcsészkarán.

Célunk a tanárok és az iskolai oktatásba bekapcsolódó egyéb diplomások (gyógypedagógus, mentálhigiénikus, hitoktató, iskolai védőnő, kollégiumi nevelő, szabadidő-szervező, stb. )  felkészítése a 2013. őszén induló új NAT szerinti munkára.
A képzés 40 pontot ad a kötelező továbbképzés keretében.

Az új Nemzeti alaptantervben a fejlesztési területek és nevelési célok között a Családi életre nevelés kiemelt figyelmet kapott. A  Családi életre nevelés önálló tárgyként is megjelenhet, de az 1-12. évfolyamokon bármely tantárgyba integrálható, különös tekintettel az erkölcstan, az etika, a technika, életvitel és gyakorlat, a biológia, a magyar, a történelem  tárgyakra, valamint az osztályfőnöki órára.

A képzés nyolc témakörében módszertani és elméleti jártasságot nyújtunk a résztvevőknek:
      -    Társas kapcsolatok, kommunikáció és konfliktuskezelés
      -    Önismeret és érzelmi intelligencia
      -    Jellem és értékrend
      -    A család működése
      -    Változások és veszteségek kezelése a családban
      -    Nemiség, párkapcsolat, szexualitás
      -    Veszélyek és devianciák
      -    Elméleti és módszertani összefoglaló

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 82/147/2012 nyilvántartási számon engedélyezett programunk: Családi életre nevelés. A NAT alapján a családi életre nevelésben és a kapcsolati kultúra fejlesztésében résztvevők felkészítését elősegítő továbbképzés.

A következő képzés ideje: 2013. április 5-6.  és május 24-25. ( péntek-szombat 9-18-ig)
Helye: Budapest, VIII. Reviczky u. 4. 
A képzés díja: 40.000 Ft/fő, (az útiköltséget és szállásdíjat nem tartalmazza.)
Jelentkezés: 2013. március 27-ig  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. Információ: 06-1-483-2937

Budapest, 2013. február 20.                           Dr. Komlósi Piroska Ph.D., egyetemi docens
                                                                          a továbbképzés alapítója és szervezője


EMLex - Felvételi 2013

Kedves Felvételizők, leendő és jelenlegi Hallgatóink!

A BA-képzésre jelentkezők figyelmébe is ajánljuk alábbi képzésünket (EMLex), mely kiváló lehetőségeket kínál azok számára, akik a szótárkészítés iránt érdeklődnek, és szívesen folytatnának tanulmányokat Európa nagy egyetemein. Magyarországon kizárólag a Károli Gáspár Református Egyetem Német Tanszékén lehetséges a képzésbe való bekapcsolódás!

Az Europäischer Master für Lexikographie nemzetközi, kilenc egyetem együttműködésén alapuló interdiszciplináris mesterképzés. A hallgatók (és oktatók) kiutazását kölcsönös Erasmus-szerződések biztosítják, így a hallgatók valamennyi résztvevő intézmény, meghatározott szakterületekre specializálódott oktatóinak blokkszemináriumait végiglátogathatják.

A részletekről, a jelentkezés feltételeiről és további előnyeiről két dokumentumból is tájékozódhatnak az érdeklődők:
Mi az EMLex? Általános bemutató és a képzés moduljai [pdf]
Részletes leírás: célkitűzések, társegyetemek, a jelentkezés feltételei [pdf]
Jelentkezési adatlap [pdf




















 


Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont