Pályázati felhívás KRE logó tervezésére és szlogenírásra

Pályázati felhívás KRE logó tervezésére és szlogenírásra


Mit jelent számodra a KRE, mint intézmény és élettér? Mi az, ami meggyőzött arról, hogy itt a helyed? Mindezt meg tudod frappánsan és tömören fogalmazni? Vagy esetleg lerajzolni? A Károli Gáspár Református Egyetem pályázatot hirdet az intézményt szimbolizáló embléma és szlogen megalkotására.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2010. szeptember 15. 24:00

Pályázati felhívás KRE logó tervezésére és szlogenírásra.pdf

Pályázati adatlap KRE logó tervezésére és szlogenírásra.doc

Pályázat - az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója tiszteletére

A Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány
pályázatot hirdet egyetemi hallgatók számára
az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója tiszteletére


A pályázat célja:
A hazai egyetemi hallgatókban felkelteni, ébren tartani és elmélyíteni az 1956-os nemzeti forradalom és szabadságharc története és szellemisége iránti érdeklődést, megismerni akarást és tudást.
Az Alapítvány ezzel a pályázatával is elő kívánja segíteni, hogy 1956 történeti szerepének ismerete és megítélése méltó helyet foglaljon el az utókor emlékezetében.

A pályázók köre: magyar tannyelvű egyetemek, főiskolák hallgatói
A pályázat témája: Egyetemem 1956-os hősei
(Egyetemük, főiskolájuk egy 1956-os hősének (tanár, diák) bemutatása interjú, elbeszélés vagy tanulmány formában.)
A pályázat műfaja: interjú, elbeszélés, tanulmány
A pályázat lebonyolításának részletei:
A pályamű terjedelme ne haladja meg az 50 gépelt oldalt.
A pályaművet nyomtatott és digitális (CD, DVD) formában kérjük.
Egy pályázó több pályaművet is beadhat.
Kérjük, csatoljon az egyetemétől igazolást hallgatói jogviszonyáról.
A beadási határidő napján 24 óráig postázott pályázatokat tekintjük érvényesnek.
A pályázatok elbírálására az Alapítvány a témakör szaktekintélyeiből álló bíráló bizottságot kér fel.
A zsűri által javasolt pályaműveket az Alapítvány kiadványban jelenteti meg.
Az eredményről, a díjátadás helyéről és idejéről minden pályázót írásban értesítünk.
Beadási határidő: 2010. szeptember 30.
Eredményhirdetés: 2010. október 22.
Pályadíjak:
I. díj 150 ezer Ft
II. díj 100 ezer Ft
III. díj 50 ezer Ft

További tájékoztatás kérhető dr. Szieberth Istvánné kuratóriumi elnöktől az Alapítvány e-mail címén, telefonszámán vagy mobilon (30/99-85-273).


Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány
1025 Budapest, Szépvölgyi út 144.
325-9485, 336-0157 Fax: 336-0158
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: http://www.1956muzeum.hu
OTP 11701004-20200587 Adószám: 18097474-1-41

Pályázat - Diákok a tudományért szakalapítvány

Diákok a tudományért szakalapítvány 

A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kiírta a Diákok a tudományért pályázatot 2010. október 12-i határidővel a felsőoktatásban dokumentáltan eredményes tudományos vagy művészi tevékenységet felmutató, magyarországi egyetemen vagy főiskolán, nappali tagozatos graduális tanulmányaikat végző, illetve rendkívül indokolt esetben esti, levelező és távoktatási formában tanuló egyetemisták és főiskolások részére.

 

Célja: a felsőoktatásban kiemelkedő tudományos teljesítményt elért fiatalok alkotó, tudományos tevékenységének segítése.
Pályázatokat kizárólag a már eredményekkel (TDK-konferenciákon és más szakmai fórumokon elnyert díjakkal, tudományos publikációkkal, megvalósult egyéb alkotásokkal stb.) dokumentált (1) egyéni hallgatói kutatómunka, valamint (2) az ahhoz kapcsolódó bel- és külföldi konferenciákon való aktív részvétel forintköltségeinek (részvételi díj, utazás, szállás) fedezésére, (3) továbbá kivételes esetben OTDT tevékenységhez kapcsolódó publikációk megjelentetésének támogatására fogadunk el.
(A szakalapítvány szerény anyagi lehetőségei miatt az egy pályázónak nyújtott összeg csak kivételes esetben haladhatja meg a 100 000 Ft összeghatárt. Az ezen összeghatárt is figyelembe vevő költségvetés intézményi infrastruktúra-támogatást nem tartalmazhat.)
Pályázati támogatásban részesülhetnek: (1) a felsőoktatásban dokumentáltan eredményes tudományos vagy művészi tevékenységet felmutató, magyarországi egyetemen vagy főiskolán, nappali tagozatos graduális tanulmányaikat végző, illetve (2) rendkívül indokolt esetben esti, levelező és távoktatási formában tanuló egyetemisták és főiskolások. Előnyben részesülnek az első egyetemi vagy főiskolai diplomájukat szerző fiatalok, továbbá a Pro Scientia Aranyérmesek. Ez utóbbiak kedvezménye, hogy a végzést, illetve az érem elnyerését követő naptári évben is kaphatnak pályázati támogatást.
A pályázati anyagnak tartalmaznia kell:
1. A kitöltött pályázati űrlapokat, bennük a kért mellékleteket, két példányban;
2. a kutatási vagy művészeti tevékenység gyakorlására vonatkozó terv rövid (legalább 1, legfeljebb 3 oldal terjedelmű) összefoglalását,
3. részletes költségtervet,
4. a pályázó szakmai életrajzát (az űrlapon is pontosan megjelölve a szakot/szakokat és az évfolyamot, amelyre a pályázat benyújtásakor jár a hallgató),
5. a tudományos vagy művészi előéletére vonatkozó publikációs, illetve szereplési jegyzéket és a munkásságot reprezentáló nyomtatásban megjelent kiadványok - legalább első oldalának - másolatát,
6. két tanára által írott ajánlást,
7. korábbi szakalapítványi támogatás esetén annak ideje, összege és rendeltetése feltüntetését, valamint
8. amennyiben konferencia-részvételre kér támogatást, annak dokumentumait (előadása vagy posztere kivonatát, a fogadási készségről szóló nyilatkozatot, a konferencia meghívóját, stb.), valamint a munkanyelv ismeretének szintjére utaló nyelvvizsga-bizonyítványának másolatát.
Visszamenőleges támogatást az alapítvány nem nyújt. továbbá a támogatás elnyerésétől két éven belül nem fogad be új pályázatot.


A szakkuratórium csak a http://www.prof.iif.hu/prc honlapról letölthető, vagy a Pro Cultura Alapítványnál beszerezhető pályázati segédlet alapján készült pályázatokat fogadja el.
A pályázat benyújtásának határideje: 2010. március 30. és október 12.
Az elbírálást májusban és novemberben végezzük el.

ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

 

valamennyi szakalapítvány felhívásához

Pályázatot csak alapítványi pályázati űrlapon, a szükséges mellékletekkel kiegészítve fogadunk el. Az űrlapok fénymásolhatók - a "Kollégiumokért" szakalapítványét kivéve - egységesek, minden szakalapítványi pályázathoz felhasználhatók, fénymásolhatók. Egyéni űrlapot kell kitölteni ha egy, kollektívet ha egynél több személy, csoport, intézmény pályázik. Pályázati űrlap igényelhető személyesen a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány titkárságán, (DOMUS Vendégház 1146 Budapest, Abonyi u. 10.), illetve postai úton nagyalakú, (A4-es)felbélyegzett válaszboríték küldésével.

A felhívásokat az INTERNETENhttp://www.prof.iif.hu/prc alatt is közzétesszük, ahonnan a szükséges pályázati űrlapok is letölthetők.
A teljes pályázati anyagot beleértve az olvashatóan kitöltött, aláírt űrlapot is
2 példányban, külön-külön összetűzve kell benyújtani; postai úton, vagy személyesen a titkárságon, legkésőbb a beadási határidő napján.Az űrlap jobb felső sarkába be kell írni a megpályázott szakalapítvány nevét. Amennyiben a formális feltételek nem teljesülnek, a pályázat automatikusan kizáródik. Pályázati anyagok megőrzése, illetve visszaadása nem áll módunkban. Pályázatot, vagy annak utólagos kiegészítését a határidő lejárta után nem fogadunk el.

A korábban már támogatásban részesített pályázók újabb pályázatot csak akkor nyújthatnak be, ha elszámolási (beszámolási) kötelezettségüknek eleget tettek. A fentiekkel kapcsolatban érdeklődni lehet az alapítvány titkárságán személyesen, vagy a 343-3913, 343-9706 számú telefonon hétfőtől csütörtökig 10-15 óráig, pénteken 10-12 óráig.

Lelki egészségnap a Pedagógiai Karon

A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara szeretettel meghívja végzett és jelenlegi hallgatóit Lelki egészségnapjára.

Alkalmassági vizsga

Elérhető az alkalmassági vizsga online regisztrációs felülete!

Bővebb információért kattintson ide!

Pedagógus szakvizsga jelentkezés

Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar Pedagógus továbbképzéseket hirdet a 2017/18-as tanévre!

Kárpit 3 nemzetközi kiállítás

A KRE- Tanítóképző Főiskolai Kar tanárai Dr. Somodi Ildikó és Dr. Lázárné Balog Edit aktív résztvevője a Budapesten megnyitott nemzetközi Kárpit 3 kiállításnak.

XXXIII. OTDK Különdíj

Gratulálunk Simon Mártonnak!

A XXXIII. OTDKPedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójában elért különdíjáért.

2016 május

  • Pályázati felhívás – Köztársasági Ösztöndíj

     

    Kik pályázhatnak?
    A köztársasági ösztöndíjra a Károli Gáspár Református Egyetem azon hallgatói jogosultak, akik:
    • a köztársasági ösztöndíj pályázatának benyújtását megelőző két félévre bejelentkezett, és ebben a két félévben legalább 55 kreditet megszerzett.
    • az alábbi felsorolt képzéseink valamelyikén államilag támogatott (ösztöndíjas, részösztöndíjas) képzésben, vagy költségtérítéses (önköltséges) formában részt vettek:
    o teljes idejű alapképzésben, 
    o teljes idejű mesterképzésben
    o teljes idejű osztatlan képzésben.

    Részleteket lásd bővebben:

  • Pályázati felhívás - Szakmai, tudományos ösztöndíjra

    PÁLYÁZATI FELHÍVÁS


    kre logo v2

    A KRE SzMSz. III. 2. sz. melléklet – Hallgató támogatásokról és díjakról szóló szabályzat (Htjsz.) 24-28. §§-i alapján a Tanítóképző Főiskolai Kar dékánja pályázati felhívást tesz közzé szakmai, tudományos ösztöndíjra.

    {slider=Bővebben}

    1. Kik pályázhatnak:

    Teljes idejű (nappali munkarendű), alapképzésben, felsőoktatási szakképzésben részt vevő, a 2015/2016. tanévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező állami ösztöndíjas (államilag támogatott), vagy önköltséges (költségtérítéses) hallgató részesülhet, aki a 2015/2016. tanévben a tantervi követelményeken túlmutató (tudományos, művészeti) tevékenységet végzett/végez a 2015/2016. tavaszi félévben.

    2. Pályázatok leadásának határideje, helye, összege:

    A ösztöndíj jelentkezés alapján nyújtható. 
    Pályázat leadási határideje: 2016. május 27. 12:00 óra

    Hiánypótlásra nincs lehetőség!

    Pályázat leadási helyszíne: A pályázatokat a felhíváshoz csatolt nyomtatványon kell zárt borítékban a nagykőrösi telephelyen és a budapesti telephelyen egyaránt a tanulmányi osztályon benyújtani.

    3. Kizáró okok:

    • A hallgató nem teljes idejű képzésben vesz részt (levelező munkarend);
    • A hallgató hallgatói jogviszonya a 2015/2016. tanév tavaszi félévében nem aktív.

    4. A nyertes pályázók listájának közzétételének időpontja:

    2016. június 3.

    A pályázatokat a Dékán által összehívott 5 tagú bizottság bírálja el. A Bizottság tagja hivatalból a Dékán, az intézetek által delegált 1-1fő oktató, és hallgatói önkormányzat által delegált olyan tag, aki nem pályázott.

    Csak azok a hallgatók részesülhetnek támogatásban, akik a pályázatukat határidőben, formai szempontból az előírásoknak megfelelően nyújtották be.

    A pályázatokat kizárólag a csatolt nyomtatványon lehet benyújtani. Bármely tevékenység igazolásához szükséges dokumentum, vagy aláírás hiánya esetén a pályázat a rendelkezésre álló adatok alapján kerül elbírálására. Pályázati adatlap az alábbi linken érhető el.

    Az ösztöndíjban részesíthető hallgatók létszámát és az ösztöndíj összegét a pályázók létszáma és a keretösszeg határozza meg.

    A bíráló bizottság döntésével szemben jogorvoslatnak, fellebbezésnek helye nincs!

    5. Elbírálás szempontrendszere:

    1. Publikációk, szakmai előadások max. 10 pont
    2. Művészeti tevékenység max. 10 pont
    3. Tehetséggondozó vagy diáktudományos projektben való résztvéte max. 10 pont
    4. Szakmai önkéntes munka max. 10 pont
    5. TDK tevékenység max. 10 pont
    6. Egyéb szakmai/tanulmányi versenyeken való részvétel max. 10 pont


    További információk hatályos Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatában (az SzMSz.III.2. számú mellékletében) találhatóak. A szabályzat elérhető az alábbi linken: http://www.kre.hu/portal/index.php/szabalyzatok.html

    Abban az esetben, ha a hallgató jogviszonyában, munkarendjében az aktuális félévben olyan változás következik be, amely az ösztöndíjra való jogosultságát érinti, akkor a jogosultsága a félév elejéig visszamenőleg megszűnik. A hallgató köteles a jogosultság megszűnését követő 8 napon belül a jogosulatlanul utalt ösztöndíjat teljes egészében visszafizetni. 

    Ha a hallgató ösztöndíjra jogosult, majd tagozatváltási vagy passziválási kérelmet terjeszt elő, melyet a Tanulmányi Bizottság jóváhagy, a Neptunban a passzív státusz, vagy a tagozatváltás rögzítésére csak akkor kerülhet sor, ha a hallgató visszafizette a részére korábban már kiutalt ösztöndíjat. 

    Kelt: Budapest, 2016. május 17.


    Dr. Szenczi Árpád, s.k.
    dékán

    {/slider}

  • Jótékonysági koncertet szervez a Károli

    A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara jótékonysági hangversenyt rendez május 11-én, szerdán, 19 órakor, a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának Dísztermében (1092 Budapest, Ráday u. 28.). 

    Az egyetem kórusainak év végi zárókoncertjével a Magyar Református Szeretetszolgálatot és a Tanítóképző Főiskolai Kar nehéz anyagi helyzetben lévő diákjait kívánják támogatni. A koncerten köszöntőt mond Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője. Közreműködnek az egyetem hallgatói, vezényelnek: Lázár Enikő, Hargita Péter és Berkesi Boglárka. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

  • Évzáró zenés áhítat Nagykőrösön

Rendhagyó Károlis délután a Bárkában

A Károli Gáspár Református Egyetem idén is csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat által szervezett Szeretethíd - Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok programsorozathoz. Ebben az évben a Dunaharasztiban található Bárka Műhelyt keresték fel önkénteseink, hogy egy kellemes, játékos délután keretein belül ismerkedjenek meg a Műhely dolgozóival.

A magyarországi Bárka Alapítvány 1991 óta működik. 1993-ban a Bárka Otthon megalapítását követte a Bárka Műhely létrehozása azzal a céllal, hogy felnőtt korú középsúlyos, súlyos, illetve halmozottan sérült személyek részére nappali ellátást, foglalkoztatást és emberséges munkahelyet teremtsen. A szervezet célja, hogy a közösségben az értelmileg sérült emberek személyisége kibontakozhasson, megkapja az őt megillető elismerést, s átélhesse, hogy személye mennyire egyedi és értékes.

A délután folyamán négy önkéntesünk látogatta meg a Bárka Műhely dolgozóit. A bemutatkozás után több csoportban indultak meg a játékok. Páran krétával vagy ceruzával készítettek szebbnél szebb rajzokat, mások buborékfújással és kirakós játékkal töltötték az időt. Önkéntes segítőink egy rövid táncházzal is megörvendeztették sérült barátainkat, akik a következő szavakkal búcsúztak el tőlük:”Jöjjetek máskor is!”

Mind a Műhely dolgozói, mind az önkéntesek számára különleges élmény volt ez a délután. A közös játék, rajzolás és tánc felejthetetlenné tette ezt a napot.

További információ a szervezetről az alábbi oldalon olvasható.


Jótékonysági koncertet adott a TFK és a HTK

Rendhagyó módon ünnepelte a tanév végét a Tanítóképző Főiskolai Kar budapesti tagozatának tanítóképzős és óvodapedagógus hallgatói. A Hittudományi Karral együttműködve adtak jótékonysági koncertet a kárpátaljai magyar családok megsegítésére. Több, mint százezer forint gyűlt össze.
 
A tanévzáró jótékonysági koncerten többek közt egyházzenei darabok, kamarazenei művek, valamint sárközi, matyó, somogyi és erdélyi népdalok – köztük katonadalok és szerelmes dalok – is elhangzottak. A tanítói, óvodapedagógusi, hittanoktatói és lelkészi pályára készülő hallgatók közül néhányan fuvolán, cajonon (ütőhangszer), orgonán, hegedűn és klarinéton is játszottak.
A koncertről készült beszámolót, illetve Hargita Péter, kórusvezetővel készült beszélgetés részletesen itt olvasható.

 


Meghívó

2015. június 5-én, pénteken 16:00 órakor Jótékonysági Koncertet szerveznek a Magyarországi Református Egyház Drogmissziós Intézményei. A koncert bevételét fiatalkorúak terápiás kezelésére fordítják.
Helyszín: Kálvin téri református templom (1092 Budapest, Kálvin tér 7.)
Regisztrálni az esemény Facebook oldalán lehetséges, ahol további információ is rendelkezésre áll.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt!


Magyar elnök az Interlegal élén

Az Interlegal nemzetközi jogi, ügyvédi irodai network (www.interlegal.net) 2015. május 16-án tartotta tisztújító közgyűlését Lisszabonban. A szervezet elnökévé két éves időtartamra dr. Boóc Ádám ügyvédet, az ÁJK Polgári Jogi és Római Jogi Tanszékének egyetemi docensét választották.
Dr. Boóc Ádám személyében első ízben lett magyar elnöke egy nemzetközi, több kontinensen jelen lévő ügyvédi irodai networknek.
 
Az Interlegal független, kereskedelmi joggal foglalkozó (európai és Európán kívüli, harminc országot átívelő) ügyvédi irodák nemzetközi szervezete, melynek célja, hogy az egyes irodák ügyfeleik részére magas szinten tudjanak határokon átnyúló szolgáltatásokat biztosítani az egyes Interlegal-tagirodák közreműködésével.


A képen balra dr. Miguel Neto ügyvéd (Sao Paulo, Brazília), az Interlegal Network leköszönő és dr. Boóc Ádám ügyvéd (Kelemen, Mészáros, Sándor és Társai Ügyvédi Iroda, Budapest) az Interlegal Network most megválasztott elnöke látható.


A „Világ Magyarságáért” közéleti kitüntetést kapott Szakály Sándor

Fotó: nol.hu


2015. május 26-án veheti át a „Világ Magyarságáért” közéleti kitüntetést Prof. Dr. Szakály Sándor, Egyetemünk Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója. A díj az V. Magyar Világtalálkozó díszünnepségének keretein belül kerül átadásra az Uránia Nemzeti Filmszínházban.


A kitüntetéshez ezúton is gratulálunk!


Vallás és művészet konferencia a Károlin

2015. május 8. és 9. között Vallás és művészet címmel kétnapos konferenciát tartottak a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A szervezőintézmény részéről Dr. Sepsi Enikő a Bölcsészettudományi Kar dékánja, a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet alapítója és vezetője köszöntötte a konferencia résztvevőit. Ezt követően a társszervező Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Professor emeritus Fekete György szólt néhány szót az egybegyűltekhez. A konferencia harmadik társszervezője a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. volt, melynek vezetője Hóvári János egykori török nagykövet az első esti fogadáson üdvözölte a nagy volumenű kezdeményezést.
 

Dr. Sepsi Enikő dékán beszédet mond az Egyetem Dísztermében


A 2012-ben alapított Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet fogja össze azt a kutatási és oktatási munkát, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán a művészettörténet, színháztudomány, vallástudomány, szabadbölcsészet, művészet- és médiapedagógia területén zajlik. A Vallás és művészet konferencia az intézményben elkezdett interdiszciplináris tudományos tanácskozások (A vallásfogalmak sokfélesége és A spirituális közvetítő című konferenciák, illetve az OTKA támogatásával működő interdiszciplináris Misztika–kutatócsoport Reflections on the Immediate Experience of God in the European Tradition című nemzetközi konferenciája) sorozatának következő eleme volt.


Professor emeritus Fekete György a megnyitó ünnepségen


A konferencia aktualitását a kulturális fordulatok jegyében zajló művészeti és vallási jelenségek értelmezése során használt alapfogalmak, a szent és a profán, a szakrális és a szekuláris vagy a transzcendens újragondolása adta. A konferencia célja az volt, hogy teret adjon olyan új kutatási eredményeket bemutató előadásoknak, amelyek egyfelől a különböző művészeti ágakhoz (irodalom, zene, képzőművészet, film, színház, népművészet), másfelől a különböző vallások és kultúrák tanulmányozásához kapcsolódó metanyelven íródtak.


A kétnapos konferencia programjában 10 szekcióban összesen 64 előadás szerepelt. (A részletes programot lásd)
 

A konferencia előadói a színház-, az irodalom- és a zenetudomány, a művészettörténet, a filmtörténet, valamint a vallástudomány, a kulturális antropológia, a teológia, a folklorisztika, az esztétika, a nyelv-, a kommunikáció- és médiatudomány, a kortárs művészeti kutatások jeles képviselői voltak.


A kétnapos konferencia előadásait kiegészítő programként került sor a „Gyógyító hangok” című film vetítésére, amely Lovász Irén lemezbemutató koncertjéről készült a Szent István Bazilikában, valamint Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutatónak emléket állító film vetítésére „Majd az idő kipörgeti” címmel. Mindkét filmet Dr. Tari János egyetemi docens rendezte.


A konferencia anyagából tanulmánykötet készül a Károli Könyvek sorozatban.


A konferenciát követően a Kossuth Rádió Református Félóra című adásában 2015. május 13-án 13.30-kor került adásba Dr. Sepsi Enikő dékánnal, intézetvezetővel és Visky András íróval, dramaturggal, egyetemi docenssel készített riport.
A riport teljes szövege a következő linken olvasható és a teljes adás itt meghallgatható. A Mária Rádióban a konferencia előadások hanganyagai több alkalommal, júniustól kéthetente, kedd este 20.15-től hallhatóak.  A Dr. Sepsi Enikő dékánnal, intézetvezetővel készített, a konferenciáról szóló riport a Reformátusok Lapja 2015. május 17-i vasárnapi számában jelenik meg.


Doktoranduszok országos szakmai találkozója

 

Tizedik alkalommal kerül sor a Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kara szervezésében a jogász doktoranduszok országos szakmai konferenciájára, amelyen ezúttal külföldi doktoranduszok is részt vesznek. A rendezvény lehetőséget biztosít a doktoranduszok legfrissebb kutatási eredményeinek bemutatására.


A konferencián a következő szekcióüléseken vehetnek részt az érdeklődők:
1. Az üzleti élet jogi problémái
2. Gazdasági bűncselekmények
3. Etikus magatartás, üzleti tisztesség, jogszabályokon kívüli követelmények
4. A közigazgatás szolgáltató szerepe a jelenkori gazdaságban és társadalomban


A konferencia időpontja: 2015. május 16. (szombat)
Jelentkezési határidő: 2015. május 13. (szerda)
Helyszín: 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27.

A rendezvényről bővebb információt itt talál.


Konferencia a tulajdonátruházás kereskedelmi és üzleti jogi kérdéseiről - Meghívó

 

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében szeretettel meghívjuk  A tulajdonátruházás összehasonlító kereskedelmi és üzleti jogi kérdései című nemzetközi konferenciára.


A konferencia időpontja: 2015. május 15. (péntek)
Helyszíne: 1092 Budapest, Ráday u. 28.

A konferencia egy Kassán elindult tudományos konferenciasorozat újabb állomása, célja, hogy felhívja a figyelmet a modern kereskedelmi és beruházási ügyletekben meghatározó szerepet játszó tulajdonátruházási szabályok fejlődésének, lehetséges megújításának és alkalmazásának legjobb, legcélravezetőbb megoldásaira. Egyben kiváló alkalmat kínál két hazánkkal szomszédos ország gazdasági és jogi gyakorlatának összehasonlító áttekintésére.

A konferencián az alábbi egyetemek oktatói tartanak előadást:
Pavol Jozef Safarik Egyetem, Kassa – Univerzita Pavla Jozefa Safarika v. Kosiciach
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvár
Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest
Miskolci Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
Debreceni Egyetem

Részvételi díj: 5000 (ötezer) Ft
Kérjük, a díjat a következő számlaszámra szíveskedjen utalni: 11705008-20436034
Kérjük, az átutaláson a közlemény rovatban tüntesse fel nevét és a következő 16012 AJ75-ös témaszámot.

Részvételi szándék jelzése: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen a részvételi díj befizetéséről szóló banki visszaigazolás egyidejű megküldésével.
Jelentkezési határidő: 2015. május 13. szerda

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Tisztelettel:
Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter sk.
a KRE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola vezetője


Jótékonysági koncert

 

Egyetemünk Hittudományi Kara és Tanítóképző Főiskolai Kara jótékonysági koncertet szervez a kárpátaljai családok megsegítésére 2015. május 20-án, szerdán 18 órai kezdettel a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának Dísztermében (1092 Budapest, Ráday u. 28.).
Közreműködnek a Károli Egyetem kórusai és tanárai. Vezényel: Lázár Enikő és Hargita Péter.
Köszöntőt mond: Prof. Dr. Zsengellér József, a HTK dékánja.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


„Vallás és művészet” konferencia

2015. május 8-9.

Vallás és művészet konferencia


Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem,
Bölcsészettudományi Kar (1088 Budapest, Reviczky utca 4.)


A 2012-ben alapított Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet fogja össze azt a kutatási és oktatási munkát, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán a művészettörténet, színháztudomány, vallástudomány, szabadbölcsészet, művészet- és médiapedagógia területén zajlik. A Vallás és művészet konferencia az intézményben elkezdett interdiszciplináris tudományos tanácskozások (A vallásfogalmak sokfélesége és A spirituális közvetítő című konferenciák, illetve az OTKA támogatásával működő interdiszciplináris Misztika–kutatócsoport Reflections on the Immediate Experience of God in the European Tradition című nemzetközi konferenciája) sorozatának következő eleme.

Jelenet Visky András-Tompa Gábor Tanítványok c. előadásából


A konferencia aktualitását az adja, hogy a kulturális fordulatok jegyében zajló művészeti és vallási jelenségek értelmezése során egyre gyakrabban – és a legkülönfélébb kontextusokban – fordul elő a szent, a szakrális, a transzcendens fogalma. Ez a jelenség az alapfogalmak újragondolására késztet minket. A konferencia célja, hogy teret adjon olyan új kutatási eredményeket bemutató előadásoknak, amelyek egyfelől a különböző művészeti ágakhoz (irodalom, zene, képzőművészet, film, színház, népművészet), másfelől a különböző vallások és kultúrák tanulmányozásához kapcsolódó metanyelven íródnak.

Előadóink, akik a színház-, az irodalom- és a zenetudomány, a művészettörténet, a filmtörténet, valamint a vallástudomány, a kulturális antropológia, a teológia, a folklorisztika, az esztétika, a nyelv-, a kommunikáció- és médiatudomány, a kortárs művészeti kutatások képviselői, vállaltan határátlépők e sokféle tudományterület, művészeti ág, vallás és kultúra megközelítésében.

A kétnapos konferencia programjában 10 szekcióban összesen 64 előadás szerepel, amelyek a szakralitás mindennapi megjelenéseivel és művészetekbe ágyazódásával, illetve a szent, a szakrális és a szekuláris, a rítus és a performansz, a liturgia és a színház viszonyával, a vallás művészeti megjelenésével, a szakrális kommunikáció különféle művészeti ágakban való megnyilatkozásával, az ikonográfia, a képaktus, a beszédaktus és a szakralitás kapcsolatával foglalkoznak.


Szervezők:
Dr. Sepsi Enikő KRE BTK dékán, intézetvezető egyetemi docens,
Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet
Dr. Vassányi Miklós KRE BTK dékánhelyettes, tanszékvezető egyetemi docens, Szabadbölcsészet Tanszék
Dr. habil. Kiss Gabriella tanszékvezető egyetemi docens, Színháztudományi Tanszék
Dr. Béres István tanszékvezető egyetemi docens, Művészet- és Médiapedagógiai Tanszék
Dr. Kulin Ferenc főszerkesztő, Magyar Művészet folyóirat
Dr. Lovász Irén egyetemi docens, Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet
Dr. Faludy Judit egyetemi docens, Szabadbölcsészet Tanszék
Dr. Tari János egyetemi docens, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék
Dr. Hóvári János egyetemi docens, Történelemtudományi Intézet,
főigazgató, Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK)

Konferencia-koordinátor: Boldog Dalma


A konferencia részletes programja elérhető itt.


Szeretethíd 2014 – Önkéntes nap a Károlin

Ne csak szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan.” (1JN 3,18) – szólt az idei Szeretethíd jelmondata, amit a Károli Gáspár Református Egyetem meg is fogadott és csatlakozott 2014-ben a Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokhoz.

Az Egyetem népdalköre az Őszikék Idősek Klubjába látogatott el és az egyetemisták lelkesedéséről sokat elmond, hogy minden idősre jutott két önkéntes. A 30 fős lánycsapat már csinos megjelenésével tapsvihart váltott ki, még mielőtt egy hang is elhagyta volna torkukat. Az önkéntesek nem csupán gyönyörű népdalokkal és versekkel készültek, de közös éneklésre invitálták az időseket, sőt, még citeraszó is elhangzott.

A KRE csapata a Budaörsi Állatmenhelyre is ellátogatott május 16-án, pénteken. A kezdeti rossz idő sem tántorította el a hallgatókat, hatalmas lelkesedéssel és bízva a jó időben érkeztek meg a menhely lakóihoz. Az önkéntes nap keretein belül segítettek a menhely dolgozóinak a macskakifutók kitakarításában, a felajánlásokból származó adományjátékok-takarók rendszerezésében, de természetesen jutott idő az állatok szórakoztatására is. Mivel az időjárás is kegyes volt a résztvevőkhöz, így nem maradhatott el a várva-várt kutyasétáltatás és a macskákkal való játék sem.



Forrás: Magyar Református Szeretetszolgálat


Pályázat - A 20. század történelmi sorsfordulóinak emlékei a református gyülekezetekben

A Református Közéleti és Kulturális Központ pályázatot ír ki: „A 20. század történelmi sorsfordulóinak emlékei a református gyülekezetekben” címmel.
 
A pályázat célja a magyar reformátusság 20. századi történelmének jobb megismerése a személyes, családi, gyülekezeti és helyi gyülekezeti dokumentumok alapján. A pályaműveknek azt kell bemutatnia, hogy a 20. század nagy történelmi traumái (pl. háborúk, Trianon, üldözések, kitelepítések, kollektivizálás, 1956 stb.) miként hatottak a Kárpát-medencei magyar református közösségekre. Olyan személyes, családi, vagy gyülekezeti emlékek feldolgozásával lehet nevezni, amelyek segítenek megismerni a század történelmi sorsfordulóinak helyi egyházi megnyilvánulásait, történéseit.
Pályázni lehet korabeli tárgyi és írásos emlékek (naplók, levelek, fényképek, korabeli dokumentumok stb.) bemutató elemzésével, valamint írásban rögzített életinterjúkkal.
 
A pályázatok beadási határideje: 2014. november 20.
A pályázat díjazásának összértéke: 500.000 forint.
 
A pályázattal kapcsolatos részletes leírás  itt olvasható!


Tiszteletbeli doktorrá avatásról

Tiszteletbeli doktorrá avatás 2013. június 11-én 10 órakor
Egyetemünk Szenátusa a közelmúltban három jeles személyiséget tüntetett ki tiszteletbeli doktori címmel, amelyek ünnepélyes átadására 2013. június 11-én, kedden 10 órakor kerül sor a Hittudományi Kar Dísztermében. Dr. Nikolaus Schneider, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) tanácsának elnöke, Dr. August Stahl irodalomprofesszor és Dr. Martyn Charles Rady történészprofesszor tiszteletbeli doktorrá avatásán a vendégeket Egyetemünk Vezetősége mellett köszönti majd Dr. Bölcskei Gusztáv Püspök úr. Az avatás alkalmából Dr. Nikolaus Schneider úr előadást tart „Állam és egyház: a kormányzók és kormányzottak felelőssége a Barmeni Hitvallás fényében” címmel. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!


Felhívás

Kedves Hallgatók!

Továbbra is toborzunk csapattagokat az egyetemi férfi és női kézilabda- és röplabdacsapatba, a férfi futball- és vízilabdacsapatba, az úszó- és futócsapatba, valamint az újonnan alakuló férfi és női kosárlabdacsapatba és a női futballcsapatba.

Jelentkezni a Dékáni Hivatalban Ujszászi Attilánál
(Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) lehet.

Szeretettel várunk minden jelentkezőt!


JUBILEUMI - 20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó

Kedves sportolni vágyó Hallgatók!

Ajánljuk figyelmetekbe a következő lehetőséget:

http://www.futanet.hu/cikk/20-kh-olimpiai-maraton-es-felmaraton-valto

Aki jelentkezni szeretne az legkésőbb péntek (máj. 24.) 12:00-ig, a Dékáni Hivatalban Ujszászi Attilánál (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) vagy pedig a Hallgatói Önkormányzat irodájában Kosnas Gyulánál teheti meg.

Szeretettel várunk minden jelentkezőt!


Meghívó

Szeretethíd központi megnyitó ünnepség és családnap
 
Az V. Szeretethíd – Kárpát-medencei református önkéntes napok budapesti központi megnyitójára 2013. május 24-én, pénteken délután 14 órakor kerül sor a belvárosban, az Erzsébet téren. Idén rendhagyó megnyitóra kerül sor, hiszen a hivatalos megnyitó részt követően az önkéntes munkán túl a helyszínen egész délutános programot szervezünk családok részére Szeretethíd Jótékonysági Családnap néven. A programok 15 órától 18 óráig tartanak majd, a Magyar Református Szeretetszolgálat a Napraforgók Játszóház közreműködésével szervezi az alkalmat. Minden érdeklődő családot nagy szeretettel várunk!
http://szeretethid.jobbadni.hu/hir/szeretethid_csaladnap


Nemzetközi konferencia

NEMZETKÖZI KONFERENCIA

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Reviczky utca 4
Díszterem

2013. május 17-18.


Közvetlen istentapasztalásról szóló reflexiók
az európai hagyományban

Reflections on the Immediate Experience of God
in the European Tradition




Díszelőadók:

Veerle Fraeters - Antwerpen
Geert Warnar - Leiden
Gerd van Riel - Leuven
Beata Bishop - London

Részvételi díj napi 1000 Ft., két napra 1500 Ft.
Károlis diákoknak napi 500 Ft.


      SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT

Misztikus Hagyományok Kutatócsoport
Néderlandisztika Tanszék
    Szabadbölcsészet Tanszék


 A konferencia programja elérhető a linkre kattintva


Teológiai kerekasztal meghívó

Az egyházak jövőképe a népszámlálás után
Kerekasztal beszélgetés  Miroslav Volf Képünkre és hasonlatosságunkra című
könyve megjelenése alkalmából

A Harmat Kiadó tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a Miroslav Volf: Képünkre és hasonlatosságunkra / Az egyház, mint a Szentháromság képmása című könyvének bemutatójára, és a témában rendezett kerekasztal beszélgetésre.

Időpont: 2013. május 8., szerda 16:00 óra.

Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Díszterem (Bp., VIII. ker. Reviczky utca 4. 1. emelet).

A kerekasztal beszélgetés résztvevői:

     •    Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, vallástörténész,
          az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke,
     •    Szűcs Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának
          professzor emeritusa,
     •    Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke.

A beszélgetést vezeti:

     •    Fabiny Tibor, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi
          Kara Anglisztika Intézetének és Hermeneutikai Kutatóközpontjának vezetője,
          az Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszék vezetője.

Házigazda: Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója.

A keresztény egyház kétségtelenül új kihívások előtt áll a posztmodern kultúrában. A most nyilvánosságra került magyarországi népszámlálási adatok tükrében pedig még inkább aktuális kérdéssé vált az egyházak, felekezetek jövőképének újragondolására. Miroslav Volf számos nyelvterület után most végre magyarul is megjelenő, legjelentősebb teológiai művei közé tartozó kötete a kerekasztal beszélgetés résztvevőivel együtt arra keresi a választ, mi lehet napjainkban a keresztény hit megélésének megfelelő közösségi formája, amelyben a hit hitelessé és hatékonyan átadhatóvá válik.

A horvát származású Miroslav Volf a Yale Egyetem professzora, akit gyakran „korunk egyik legnépszerűbb teológusaként” emlegetnek. A közismert teológus-írónak eddig kilenc kötete és számos publikációja jelent meg. Közülük a Harmat Kiadó gondozásában Ölelés és kirekesztés címmel kiadott könyvét a Christianity Today folyóirat a huszadik század 100 legjobb vallásos könyve közé választotta.

További információk:
Harmat Kiadó,www.harmat.hu, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


Kulin-mehívó

Az Argumentum Kiadó

tisztelettel meghívja Önt

Kulin Ferenc

Küldetéstudat
és szerepkeresés

Irodalom- és eszmetörténeti
tanulmányok

című könyvének a bemutatójára.
A bemutató időpontja és helye:

2013. május 10., péntek, 17 óra

Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Kar

(Budapest VIII., Reviczky u. 4.
I. em. – Díszterem)

A könyvet bemutatja:
Szörényi László
és
Hermann Zoltán

A könyv a helyszínen kedvezményes áron vásárolható meg.

További információk


Meghívó könyvbemutatóra

   A Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézete
és az Unicus Műhely Kiadó
 
tisztelettel meghívja Önt
 
Kun Miklós: Sztálin alkonya
Történelmi-lélektani kollázs
című könyvének a bemutatójára.
 
A könyvet méltatja:
Pálinkás József
, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
 
 
Időpont: 2012. június 4. hétfő, 16 óra
Helyszín:
Parlament Café, Budapest V. ker. Vértanúk tere 1.
 
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!


Károli jótékonysági koncert a krasznahorkai várért 2012. május 31-én

FELHÍVÁS

Jótékonysági koncert a krasznahorkai várért

A Károli Gáspár Református Egyetem tisztelettel meghívja Önt

2012. május 31-én, 18 órakor kezdődő jótékonysági koncertjére, a
Budapest–Pozsonyi úti Református Templomba (1133 Budapest, Pozsonyi út 58).

Fellép:
Dr. Lovász Irén PhD egyetemi docens, a néprajztudomány kandidátusa (KRE-BTK)  népdalénekes, Szilasi Alex egyetemi tanársegéd (KRE BTK Történettudományi Intézet) zongoraművész, a Soli Deo Glória kamarakórus, karmester: Erdélyi Dániel, Lénárd Valentina Kazinczy- díjas főiskolai hallgató (KRE-TFK) és Kobzos Kiss Tamás kobozművész.

Jótékonysági koncertünk célja, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem aktívan hozzájáruljon a márciusi tűzvészben megsérült felvidéki Krasznahorkai vár mielőbbi felújításához.

Támogatói jegy:
Diák: 1000,- Ft    Felnőtt: 2000,- Ft

Ön hogyan segíthet?

Jöjjön el a koncertre, és a megvásárolt jegy értékével hozzájárulhat a magyarság egyik jelképének számító felvidéki vár helyreállításához!

A koncert programja


Konferencia felhívás

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának
Munkajogi Tanszéke


meghívja Önt

AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE A RÉGI MT. TÜKRÉBEN
Koncepcionális változások a magyar munkajogi szabályozásban


című tudományos konferenciára

Támogatók:
ELTE Eötvös Kiadó
Károli Gáspár Református Egyetem, ÁJK, Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék,
Magyar Munkajogi Társaság
Magyar Munkaügyi Kapcsolatok Társaság

Időpont: 2012. MÁJUS 29., KEDD
Helyszín: PPKE JÁK II. János Pál terem (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28

További információk


A Jezsuita Roma Szakkollégium felvételt hirdet

A Jezsuita Roma Szakkollégium felvételt hirdet a 2012/2013-as tanévre.

A budapesti Jezsuita Roma Szakkollégium felvételt hirdet a 2012/2013-as tanévre. Olyan budapesti egyetemekre, főiskolákra jelentkező, illetőleg már ott tanuló cigány/roma diákok számára, akik a felsőoktatási tanulmányaik magas szintű elvégzése mellett, azonosulni tudnak az intézmény értékrendjével, és vállalják a cigány/roma és magyar identitásra egyként építő tanulmányi, kulturális és közösségi programokat. Jelentkezhetnek a Jezsuita Roma Szakkollégiumba, olyan nem roma, vagy más nemzetiségű diákok is, akik vállalják a szakkollégium értékrendjét, programját és a közös diákéletet cigány/roma társaikkal.

A szakkollégium célkitűzése, hogy hozzájáruljon a közéleti feladatvállalás iránt elkötelezett, aktív társadalmi párbeszédet folytató sikeres cigány értelmiségiek formálódásához, akik a szakmai kiválóságot ötvözik a társadalmi és szociális kérdések iránti érzékenységgel.

A felvételi:

A Szakkollégium felvételi rendszere két körben zajlik.

Az első körben, a beküldött dokumentumokat értékeli a Szakkollégium Felvételi Bizottsága. A második körbe bejutottakat telefonon és személyes e-mailben is értesítjük.
A második körben a pályázati kiírásnak megfelelt pályázók egy rövid, szóbeli meghallgatáson vesznek részt, ezután alakul ki a felvételt elnyert hallgatók végleges listája. Végső döntésről értesítést a szóbeli meghallgatás után 5 nappal kapnak a jelentkezők.

Az első körben a következő dokumentumokat kell beküldeni elektronikus formában:

1. fényképes önéletrajz

2. kitöltött jelentkezési lap

3. legutolsó félévi bizonyítvány másolata érettségizettek és felvétel előtt állóktól, felsőoktatásban tanulóktól a legutolsó (aktív) félév indexmásolata (vagy ETR/NEPTUN kivonat)

4. motivációs levél

A hiányos pályázat azonnal kizárásra kerül!

A jelentkezéseket kérjük eljutatni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.   e-mail címre, vagy postai úton a Jezsuita Roma Szakkollégium, 1191 Budapest, Hunyadi utca 2-4. számára.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a felvételi jellegéből következően a felvételi döntéssel szemben fellebbezésnek helye nincs, illetve a döntés indokláshoz nem kötött!
 
Jelentkezési határidő:

Felsőoktatási jogviszonnyal rendelkezők és sikeres felsőoktatási felvételivel rendelkezők számára:

2012. augusztus 08. (MEGHOSSZABBÍTVA!)


A Jezsuita Roma Szakkollégiumról bővebben a www.jrsz.hu weblapon tájékozódhatnak.

Sikeres felvételi esetén:

      - 2 ágyas szobákban kapnak elhelyezést a hallgatók
      - ösztöndíj
      - idegen nyelvtanulási lehetőség
      - korrepetálás, tehetséggondozás
      - internet hozzáférés
      - könyvtár
      - konditerem
      - főzési, mosási lehetőség áll rendelkezésre

A Szakkollégium Igazgatósága nevében kívánunk sikeres felvételit!

Budapest, 2012.05.03. 

Antal István, Rektor
Hofher József SJ, Spirituális vezető
Oláh Adrienn, szakkollégiumi titkár
Danó Richárd Gábor, Diákbizottság elnöke


Fotópályázat

Szeretethíd


1. FOTÓPÁLYÁZAT

„Mit jelent számodra az önkéntesség? Mit jelent számodra a Szeretethíd?” címmel a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány fotópályázatot hirdet amatőr fotósok részére. A fotópályázat a Szeretethíd részét képezi. A kampány szlogenje: „Mozdulj, segíts, szeress!”

Beadási határidő
2012. június 30.

A zsűri a legjobbnak tartott fotókat kiválasztja, melyek eséllyel indulnak arra, hogy a 2013-as Szeretethíd plakát képét alkossák.
 
Nyeremények
1. díj. 30 000 Ft. 2. díj. 20 000 Ft. 3. díj. 10 000 Ft.

Technikai követelmények
filetípus: JPEG (Adobe PhotoShop jpeg 12-nek megfelelő tömörítés) vagy PNG, minimális méret: 2048 x 1536 pixel (3 M pixel)

Részvétel módja:
A pályázó maximum 5 képet küldhet be. A pályázaton digitális technikával készült képek vehetnek részt. A pályázaton csak olyan fényképek vehetnek részt, amelyek a pályázat benyújtásának időpontját megelőzően más fotóversenyen nem értek el eredményt. A pályázónak az elküldött képekhez csatolnia kell a kitöltött és aláírt nevezési lapot.

A pályázaton való részvétel feltétele, hogy a pályázó elfogadja a nevezési feltételeket és a nevezési lapot emailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) vagy postai úton (1146 Budapest, Hungária krt. 200.) visszaküldje. A fotók elbírálását és a díjak odaítélését a Rendező által felkért Zsűri végzi. Mindegyik fotó csak egyszer díjazható.
 
A képeket és a jelentkezési lapokat, együtt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímre várjuk, jelentkezési lap ugyanitt igényelhető. Egy pályázó csak egy jelentkezési lapot küldhet be.

Szerzői és szomszédos jogok
A pályázaton csak első felhasználásúnak minősülő fotók vehetnek részt.

A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal kapcsolatos publikációkban képeiket térítésmentesen használják.

A pályázó kijelenti, hogy rendelkezik a fotókon ábrázolt személyek nyilvános megjelentetéshez való hozzájárulásával.

A pályázó tudomásul veszi továbbá, hogy amennyiben személyiségi vagy szerzői jogok vonatkozásában harmadik személynek a képekkel kapcsolatban bármilyen kifogása felmerülne, az ezzel kapcsolatos felelősséget teljes egészében vállalja.

A nyertes pályázók hozzájárulnak, hogy a díjazott pályaművek a www.jobbadni.hu honlapon és a sajtóban ellenszolgáltatás nélkül megjelenjenek.

A zsűri köteles kizárni mindazokat a pályázókat, akik a fenti feltételeknek nem tesznek eleget. A pályázónak a zsűri esetleges kérésére az eredeti file-t be kell mutatnia.

A Rendező kijelenti, hogy elfogadja a Pályázó nyilatkozatát a Jelentkezési lapon és ezennel átveszi díjmentesen a szerző szerzői tulajdonjogait a benyújtott fotókkal kapcsolatosan.

Nevezési lap letöltése (PDF formátumban)


MEGHÍVÓ - Magyar Református Egység Napja

Szeretettel meghívjuk a Magyar Református Egység Napja

alkalmából tartandó ünnepi istentiszteletre, amelyre

2012. május 20-án (vasárnap) 17 órától

kerül sor Budapesten, a Kálvin téri református templomban.


2009. május 22-én a debreceni Nagytemplomban a Kárpát-medencei reformátusság közös alkotmánnyal erősítette meg egységét. 2010-től a május 22-éhez legközelebb eső vasárnapon, a Magyar Református Egység Napján emlékezünk az eseményre.

 

Az Református Zenei Fesztivál első ízben csatlakozott a közös ünnepléshez, az együvé-tartozást „összhangban” szlogenje is jól tükrözi. A fesztivál elsődleges célja a reformátusság zenei kincseinek és kultúrájának bemutatása, valamint a Kárpát-medencében élő magyar közösségek értékeinek, hagyományainak megismertetése, kulturális kapcsolatainak javítása, bővítése. A tradicionális egyházi zsoltárok, énekek, kórusművek és hangszeres darabok mellett lehetőség nyílik népzenei gyökereink és a mai modern zenei megfogalmazások bemutatására is.


Időpont: 2012. május 18-20.
Helyszín: Bakáts tér – Ráday utca

Kiemelt programok:

•    SZERETETHÍD megnyitó
Időpont: 2012. május 18. 14:00
Helyszín: Dunamelléki Református Egyházkerület Székháza

•    Református Intézmények Találkozója
Időpont: 2012. május 19. 10:00-14:00
Helyszín: Lónyay Utcai Református Gimnázium, Bakáts tér

•    Művészeti csoportok bemutatkozása
Időpont: 2012. május 19. 11:00-14:00
Helyszín: Lónyay Utcai Református Gimnázium, Bakáts tér

•    Egység Napja
Időpont: 2012. május 20. 17:00
Helyszín: Kálvin téri Református Templom
Esemény: Ünnepi istentisztelet

Károli Gáspár Református Egyetem a Zenei Fesztiválon

•    Károli sátor
Időpont: 2012. május 18. 14:00-21:00
              2012. május 19. 10:00-22:00
Helyszín: Bakáts tér

•    LOVÁSZ IRÉN docens (KRE-BTK, Kommunikáció és Médiatudomány Tanszék) és BARÁTAI koncert
Időpont: 2012. május 19. 16:00
Helyszín: Bakáts téri színpad

•    Kerekasztal-beszélgetés Dr. Bogár László docens (KRE-BTK, Kommunikáció és Médiatudomány Tanszék)
Időpont: 2012. május 20. 18:00
Helyszín: KRE-Hittudományi Kar (Ráday u. 28.)


Sárkányhajó Fesztivál


Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testületének Polgármesteri Hivatala úgy döntött, hogy a május 12-13-ra meghirdetett Sárkányhajó Fesztivált és kísérőeseményeit az előrehaladott szervezőmunkák ellenére is ELHALASZTJA, mivel ezen a hétvégén két vizes rendezvény is lesz az országban (Balaton Regatta; Magyar Kajak-Kenu Szövetség  Sárkányhajó Road-showja, Győr).

Az új időpontról értesítjük Önöket, addig is várjuk a jelentkezéseket a Károli csapatába a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldött regisztrációval, megjelölve a pólóméretet. A Szervezők tájékoztatása szerint a felhívás hallgatóink mellett az oktató és nem oktató kollégáknak is egyaránt szól.


Meghívó-PHILTHER Színházi Net-Filológia konferencia

Theatron Műhely Alapítvány,
a Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudományi Tanszéke,
a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája,
valamint a Magyar Tudományos Akadémia
Színház- és Filmtudományi Állandó Bizottsága

PHILTHER
MŰHELYKONFERENCIÁT RENDEZ
SZÍNHÁZI NET-FILOLÓGIA
címmel, amelyre tisztelettel meghívjuk.

A konferencia időpontja: 2012. május 4. (péntek) 10.00-13.00

A konferencia helye:
KRE BTK (Budapest VIII. Reviczky u. 4.) 319. terem (III. emelet)

További információk


Digitális tananyagok - Oktatásinformatikai kompetencia a tanárképzésben - konferencia

A konferencia időpontja:
2012. május 4. (péntek), 10–18 h

A konferencia helyszíne: Károli Gáspár Református Egyetem BTK (1088 Budapest, Reviczky u. 4.)

A konferencia főbb témái és tervezett programja:
     •    délelőtt a szakmai
          programban plenáris
          előadások formájában
          zajlik majd, a 30 perces
          plenáris előadások
          megtartására szakmai-
          tudományos
          szempontból kiemelkedő
          kutatókat hívunk meg.
     •    délután több szekcióban
          (nyelvoktatás, humán
          tárgyak digitális oktatási
          lehetőségei) folytatjuk a
          témák tárgyalását.

Az alábbi témakörökben
várjuk a jelentkezéseket a
szekció-előadásokra:

Különféle eszközök (hardverek,
szoftverek, pl. tantárgy-
specifikus programok,
távoktatási keretrendszerek, web
2.0-ás alkalmazások stb.)
használatának tanulságai a
tanárképzésben és az iskolai
gyakorlatban. A szekció-
előadások időtartama 20 perc.

Részvételi díj: nincs


Konferenciafelhívás
A KRE BTK Német Nyelv és Irodalmi Tanszéke,
valamint a Magyar Nyelvtudományi Tanszéke a
Tanárképzési Szakbizottság támogatásával meghirdeti a

„Digitális tananyagok - Oktatásinformatikai
kompetencia a tanárképzésben”
konferenciáját.

Az oktatási rendszerek relatíve zárt világa talán túlságosan is sokáig tartotta magát távol a digitális világ mindennapjainkat átalakító hatásától. Az osztálytermek falai képletesen és fizikailag is zárttá tették a formális tanítás-tanulás folyamatát. Napjaink oktatásfejlesztési stratégiái azonban tudatosan építenek az információs kommunikációs technológiák új alkalmazási lehetőségeire. A formális oktatás kereteiből kilépve, egy tágabb kontextusban és életkori populációban megállapíthatjuk, hogy a digitális technológia kiszélesíti a tanulási lehetőségeket, és megváltoztatja a tanítási módszereket.

A konferencia célja, hogy szakmai nap keretében megvilágítsuk az IKT (infokommunikációs technológia) kompetencia fejlesztését, másrészt az eLearning/eTanulás módszertani kultúrájának, digitális taneszközeinek fejlesztését és elterjesztését a tanárképzésben. A konferencia továbbá lehetőséget biztosítana arra, hogy más tanárképző intézményekkel együtt vitassuk meg a fenti kérdést.

Jelentkezés:
A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Előadók 800-1000 karakteres absztrakt benyújtásával jelentkezhetnek szekció-előadásokra.
A jelentkezési lap letölthető itt.

A mellékelt regisztrációs lapot kitöltve és az absztraktokat kérjük 2012. március 20-ig visszaküldeni a lenti e-mail címre.

Az előadások elfogadásáról szóló döntésről 2012. március 30-ig értesítjük a jelentkezőket.

Az elfogadott tanulmányok a konferenciát követően külön tanulmánykötetben fognak megjelenni.

További információk és jelentkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A szervezőbizottság minden érdeklődőt sok szeretettel vár!

Támogatóink:
Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Kara

 

A konferencia programja












Névtan és terminológia workshop

A Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke és
Terminológiai Kutatócsoportja,
az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete, valamint
a Magyar Nyelvtudományi Társaság

2012. május 16-án, szerdán

NÉVTAN ÉS TERMINOLÓGIA
címmel workshopot rendez

A workshop helyszíne:

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR


1088 Budapest, Reviczky u. 4. Díszterem (I. emelet).

A workshopot vezeti: Fóris Ágota és Farkas Tamás
Szervezőbizottság: Bölcskei Andrea, Slíz Mariann

A workshop célja a névtan terminológiai vonatkozásainak áttekintése, a két diszciplína érintkező területén a közös célok és kölcsönösen alkalmazható módszerek feltérképezése, gyümölcsöző vita folytatása a lehetséges közös célokról és vizsgálati területekről.

Program
13.00–13.10 Megnyitó: Fóris Ágota
13.10–14.30 Előadások:
Hoffmann István: Elmélet és terminológia a magyar névkutatásban
Farkas Tamás: A magyar névtani terminológia jellemzői és problémái
Slíz Mariann: Terminusok keletkezése és változása
Vita
14.30–14.50 Szünet
14.50–15.50 Előadások:
Bölcskei Andrea: A helynév-standardizáció terminológiájáról
Bauko János: A magyar és a szlovák (szláv) névtani terminológia összevetése
Vita
15.50–16.10 Szünet
16.10–17.20 Műhelybeszélgetés
17.20–17.30 Zárszó: Hoffmann István
        
Részletes információk találhatók a rendezvényről a következő honlapon:
www.kre.hu/nyelveszet

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Klebelsberg - konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Kar
Történettudományi Intézete
és

a Kodolányi János Főiskola
Történelem Tanszéke

tisztelettel és szeretettel meghívja a
Klebelsberg Kuno gróf halálának
80. évfordulója alkalmából rendezett

Klebelsberg
című
tudományos konferenciára

A konferencia ideje és helye:
2012. május 9. (szerda)
10.00-16.00
KRE BTK Díszterem
1088 Budapest, Reviczky u. 4.

Köszöntőt mond:
L. Simon László
elnök
Magyar Országgyűlés
Kulturális- és Sajtóbizottság,
Nemzeti Kulturális Alap
Üléselnökei:
Prof. Dr. habil. Szakály Sándor, DSc
(KRE, Budapest)

Dr. habil. Ö. Kovács József, CSc
(KRE, Budapest)

Prof. Dr. Csath Magdolna, DSc
(KJF, Székesfehérvár)

Előadnak:

Prof. Dr. Romsics Ignác
(az MTA tagja, EKF, Eger)
Bethleni konszolidáció – klebelsbergi kultúrpolitika

Dr. habil. Tőkéczki László, CSc (ELTE, Budapest)
Oktatás – művelődés – társadalom

Dr. habil. Ujváry Gábor, CSc (KJF, Székesfehérvár)
Klebelsberg és a magyar kulturális külpolitika

Dr. Makkai Béla, CSc (KRE, Budapest)
Klebelsberg Kuno nemzetpolitikai koncepciója

Dr. Kovács Dávid, PhD (KRE, Budapest)
Újkonzervativizmus és nemzetszemlélet:
Klebelsberg neonacionalizmusa

Dr. Csurgai Horváth József, PhD
(Székesfehérvári Városi Levéltár)
Klebelsberg és Székesfehérvár

Miklós Péter, történész-muzeológus
(Móra Ferenc Múzeum, Szeged)
Klebelsberg Kuno szerepe a szegedi
egyetemi és egyházi központ kiépítésében 1922-1930

Dr. Sarnyai Csaba Máté, PhD (KRE, Budapest)
Klebelsberg Kuno és a katolikus püspöki kinevezések

 

További információk

Aspektus - Nemzeti összetartozás a gyakorlatban

  Aspektus
  Nemzeti összetartozás – a gyakorlatban
  A vitaest Ideje: 2011. június 1., szerda, 18.00
  
A vitaest helye:
Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Díszterem
;
1088 Budapest, Reviczky utca 4. I. emelet (100-as terem)
/a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral szemben található meg/

Vendégeink:
Romsics Ignác, Grynaeus András
Surján László, Ö. Kovács József
Lados Balázs, Száray Miklós
Szamborovszkyné Nagy Ibolya

Romsics Ignác történész, akadémikus,
Surján László, európai parlamenti képviselő, a Megbékélési Mozgalom kezdeményezője,
Ö. Kovács József, a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézetének igazgatója,
Szamborovszkyné Nagy Ibolya, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, történész,
Száray Miklós, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának vezető történelem tanára,
Grynaeus András, a Baár-Madas Református Gimnázium történelem tanára,
a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara Történettudományi Intézetének oktatója
Lados Balázs, a Szent Margit Gimnázium történelem tanára.


Felkért hozzászóló:
Majoros István
, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének vezetője.

Nemzeti összetartozás – a gyakorlatban
A Nagy-Triananon Palota, ahol Magyarországgal aláíratták a békediktátumot 1920.június 4-én
Trianon kérdései és azok oktatása a középiskolákban

Az szervezők nevében minden érdeklődőt sok szeretettel vár az Aspektus témafelelőse:
Gecse Géza

Előzmény:Trianon az egyetemi oktatásban - 2011. március 23-i Aspektus

PLAKÁT MEGTEKINTHETŐ ITT!


Közlemény a rektorválasztásról

 KÖZLEMÉNY

Rektorjelöltet választott a Szenátus
Budapest, 2011. május 25.

A 2011. május hó 2. napján megjelent Oktatási és Kulturális Közlöny III. évfolyam 9. számában a Károli Gáspár Református Egyetem (a továbbiakban KRE) Fenntartójának nevében – a Szenátus felkérése alapján – eljárva a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a Felsőoktatásról szóló többször módosított 2005. évi CXXXIX. Törvény 96§ (6) bekezdése, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Alapító Okiratában, Szervezeti és Működési Rendjében és Foglalkoztatási követelményrendszerében foglaltak alapján pályázatot hirdetett a rektori megbízatás ellátásra.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Prof. Dr. Balla Péter által benyújtott pályázatot Egyetemünk rektori pályázatokat minősítő bizottsága 2011. május hó 23. napján megtartott ülésén egyhangúlag támogatta. A Szenátus a mai napon 23 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadott 94/2011. (V.25.) számú határozatában megválasztotta Prof. Dr. Balla Pétert a KRE rektorjelöltjének.


dr. Bohátka Gergely s.k.
Főtitkár


MEGHÍVÓ - ÉGI HANGOK c. hangverseny

 "ÉGI HANGOK"
Magyar-horvát kulturális Projekt



A projekt vezetői:
Lovász Irén
(a Néprajztudomány Kandidátusa, PHD , egyetemi docens KRE, népdalénekes, Budapest)
Lidija Bajuk
(etnográfus, népdalénekes, Zágráb)


Ez a kulturális együttműködés a két ország közös európai kulturális alapjaira épül, melyek alapértékei évszázadok óta az európai keresztény kultúrából gyökereznek. Az európai kereszténység jelenetős hatást gyakorolt mindkét kultúra fejlődésére, a művészettörténet kölönféle műfajaiban a szakrális építészettől a  szakrális zenéig. Közös kulturális örökségünk elemei a mai napig élő és egymásra ható, szomszédos kultúráink része.
 
A 2011-es Eu-elnökség évében kiváló lehetőség adódik hazánk számára, hogy az  EU képviselőiként kezet nyújtsunk a szomszédos Horvátországnak, és segítsük demonstrálni az európai kultúrához való évszázados kötődésének magától értetődőségét a EU csatlakozási folyamat részeként egy közös a kulturális koncertsorozattal.

Az ÉGI HANGOK zenei project egyaránt tartalmaz  régi zenét, népzenét, európai zenét, magyar és horvát zenét, szakrális zenét és női hangot, mindezeket harmóniában egyesítve. Magyarország és Horvátország Európa termékeny kulturális peremén: a Kelet-Nyugat, Észak-Dél, az Ázsiai , a Balkáni határán fekszik. Ez különleges kultúrák közötti lehetőségeket, sajátos művészeti nyelvezetet alakított ki.

Lovász Irén és Lidija Bajuk célja, hogy megidézzék, bemutassák a közös európai, pre-keresztény és korakereszténységre jellemző, középkori zenei, nyelvi kulturális formákat. Koncertsorozatukat a két ország különös szakrális helyein tervezik: Zagreb, Varazdin, Lubenice, Osor, Zadar, Dvigrad,  Opatija Horvátországban, Budapest, Esztergom, Nyírbátor, Pannonhalma, Győr és Pécs Magyarországon.

Mindkét énekesnő saját triójával koncertezik.

A koncertsorozat első állomása:
BUDAPEST, 2011. május 24. 18:00 Belvárosi Szent Mihály Templom.

A koncert időtartama: 2X40 perc


1.Lovász Irén trio:
Lovász Irén ének
Mizsei Zoltán: ének, orgona, pszaltérium, középkori hárfa
Ágoston Béla: ének,furulya, duda, kaval, fujara,

 

2.Lidija Bajuk Trio:
Lidija Bajuk - ének, gitár
Marija Mlinar – hárfa
Stanislav Kovacevic - gordonka


Misztika konferencia

alt A konferencia helye és ideje:
 2011. május 20-21.

 Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Díszterem
(Budapest, VIII. ker., Reviczky utca 4.)

 Konferencia programja


A vallásfogalmak sokfélesége - konferencia felhívás

A vallásfogalmak sokfélesége - konferencia felhívás

2011. november 11-12. Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar
Szervezők: A KRE BTK Szabadbölcsészet Tanszéke és a SZTE BTK Vallástudományi Tanszéke

A vallástudomány az elmúlt évszázadban számos elméleti keretet alkalmazott a végső soron mindig rejtve maradó vallási dimenzió fogalmi leírására, és ennek nyomán sokféle tudományos vallásfogalom jött létre. Emellett számos vallásgyakorló közösség, vallásalapító és vallásteoretikus is kialakított magának egyfajta fogalmat a vallásról, amely érdemes a tudományos szempontú elemzésre. Konferenciánkkal a vallásfogalmak sokféle változatára szándékozunk koncentrálni. A történeti vagy szisztematikus vallástudomány területéről olyan előadásokat várunk, amelyek vagy a) a vallás fogalmát tárgyalják valamely társadalom- vagy természettudomány elmélete és módszertana alapján, vagy b) különböző vallások önreflexiójával (önreflexióival), egyes vallási gondolkodók vallásfogalmával (vallásfogalmaival) foglalkoznak.

Olyan hozzájárulásoknak kívánunk teret adni, amelyek nem valamely vallás, hanem a kívülálló elemző nézőpontjából fogalmazódtak meg. Követelmény, hogy az előadások a korszerű szakirodalom és a források elmélyült ismerete alapján korábban nem közölt, eredeti eredményeket mutassanak be. Külön hangsúlyt szeretnénk fektetni az interdiszciplinaritásra és a komparativitásra, továbbá bátorítjuk a társszerzős jelentkezést.

Terveink szerint a 20 előadós rendezvényen a 20 perces előadásokat 10-10 perces vita követi.

További tudnivalók....


EREDMÉNYEK - XXX. Jubileumi OTDK

 XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia eredmények

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) fővédnökségével az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT), valamint 16 egyetemi és főiskolai kar az ország 11 városában 2011. április 6-29. között rendezte meg a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferenciát (OTDK).

A pályázók 16 tudományterületi szekcióban mutatkozhattak be.  A szekciókon belül meghirdetett tagozatok első helyezettjei 2011. május 9-ig pályázhattak a Pro Scientia Aranyérem kitüntetésre, amelyet az OTDT elnöke és a MTA elnöke közösen adnak át a MTA Dísztermében 2011. november 23-án.

Örömmel jelentjük, hogy hallgatóink kiemelkedő sikereket értek el a konferenciasorozaton. Szívből gratulálunk az Egyetemünket képviselő résztvevőknek, valamint témavezetőiknek, külön kiemelve a helyezetteket!

OTDK helyezések


Pályázati felhívás

 Rektori pályázat

A Károli Gáspár Református Egyetem Fenntartójának nevében - a Szenátus felkérése alapján - eljárva a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a felsőoktatásról szóló többször módosított 2005. évi CXXXIX. törvény 96 § (6) bekezdése, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Alapító Okiratában, Szervezeti és Működési Rendjében és Foglalkoztatási követelményrendszerében foglaltak alapján pályázatot hirdet

a KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEMEN
rektorimegbizatás ellátásásra.

Oktatási és Kulturális Közlöny, III. évfolyam 9. szám, 2011.05.02. kedd


FELHÍVÁS! - Kárpát-medencei református önkéntes napok

 
  Szeretethíd 2011-ben is!

  Meghosszabbított jelentkezési határidő: május 15.


A Magyarországi Református Szeretetszolgálat (MRSZ) idén ismét májusban tartja a Szeretethíd elnevezésű Kárpát-medencei református önkéntes napokat, amelyek keretében segítségnyújtó akciót szervez. Tavaly több mint 8000 önkéntes csatlakozott a megmozduláshoz. 2011-ben a rendezvény egyházi fővédnöke Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, világi fővédnöke Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök úr felesége. A programra jelentkezhetnek önkéntes csoportok, de egyéni jelentkezőket is szeretettel várnak a szervezők.

A regisztráció a rendezvény honlapján történik, ahol az elvégzendő feladatok körét is meg kell jelölni:
http://szeretethid.jobbadni.hu/jelentkezes.

Jelentkezési határidő: 2011. május 15.

Várjuk Önt is 2011. május 20-21. között a Kárpát-medencei református önkéntes napokon!


FELHÍVÁS! - E.ON Tetterő

 Önkéntességi ötletpályázat – E.ON Tetterő

Az Önkéntesség Évéhez kapcsolódóan az E.ON Tetterő elnevezésű pályázaton a pályázók olyan szociális és közösségi célokat szolgáló kezdeményezéssel nevezhetnek, melyek összhangban vannak az E.ON Hungária Csoport társadalmi felelősségvállalási fókuszaival és az önkéntesség területén végzett munkájával, valamint lehetőséget biztosítanak a nyertes pályázat keretein belül E.ON munkatársak-önkéntesek munkájának igénybevételére is. A pályázatok beküldési határideje 2011. június 16. 8:00.

A teljes pályázati kiírást a következő linkről töltheti le: www.facebook.com/tettero.eon


FELHÍVÁS! - II. Felsőoktatási Marketing Verseny

II. Felsőoktatási Marketing Verseny

A Pécsi Tudományegyetem a IV. Felsőoktatási Marketing Konferencia program keretében pályázatot hirdet a magyar felsőoktatási intézményekben alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben résztvevő nappali és levelező tagozatos hallgatóknak. A pályaművek terjedelme minimum 15, maximum 20 gépelt oldal kell, hogy legyen kiegészítő részek nélkül. Téma: Alumni.
Beadási határidő: 2011. szeptember 9. A részletes pályázati kiírás a konferencia honlapjáról elérhető: www.felsooktatasmarketing.pte.hu


Master of Theology in Missiology

  Master of Theology in Missiology
  Programme at the Central and
  Eastern European Institute
  for Mission Studies
  KÁROLI GÁSPÁR REFORMED 
  UNIVERSITY, HUNGARY


THE CENTRAL AND EASTERN EUROPEAN INSTITUTE FOR MISSION STUDIES
(CIMS)
The Central and Eastern European Institute for Mission Studies (CIMS) is a regional
learning and research centre situated in Budapest, one of Europe’s most beautiful
and lively capitals. It was established as a branch of the Károli Gáspár Reformed University (KRE)
in 2006 when the university celebrated its 150th anniversary. The KRE has more than 4500
students in four departments.

New Challenges
Practical mission work requires academic missiological reflection and research. Churches in Central
and Eastern Europe are facing increasingly complex challenges to witness in word and deed in their
”post-communist” societies, including globalisation, pluralism and secularisation. CIMS therefore seeks
to integrate the following aspects of mission in education and research:
- Mutual learning experiences about mission and mission related issues
- An international and interdenominational learning community
- Study of the biblical foundations of mission
- Analysis of the history of mission
- Contextual relevance
- Spiritual depth

Key Values
- Focus on “Post-communist” and secularised Europe: a context in transition
- Church and mission seeking new relevance
- Mission is God’s mission
- Bridge as symbol and as challenge

CONTACT
The staff of the Central and Eastern European Institute for Mission Studies
will provide further information and answers questions via email,
telephone as well as in a personal consultation.

KRE-CIMS
IX. Kálvin tér 7. II. floor
H-1461 Budapest, Pf. 73
Tel: +36(1) 216 2054/113
Fax: +36-1-216 2054/101
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

http://www.kre.hu/kmti
More information


Meghívó - Dr. Philip Jenkins “The European Future” című előadására

Meghívó
Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt
Dr. Philip Jenkins
  “The European Future” című előadására,
melyre 2011. május 11-én, szerdán 19.30-kor kerül sor a KRE HTK-n
az Exhortációs teremben (IX. ker., Ráday u. 28., II. em.; fordításról gondoskodunk)

 

Dr. Philip Jenkins főbb művei: God's Continent, The Next Christendom, The Changing Faces of Christianity, The Lost History of Christianity: The Thousand-Year Golden Age of the Church in the Middle East, Africa, and Asia -- and How It Died.

 D. Szabó Dániel  s.k. , a Református Presbiteri Szövetség és a Magyar Evangéliumi Aliansz elnöke


A budapesti Francia Intézet és a Ráció Kiadó szeretettel meghívja Önt

A budapesti Francia Intézet és a
Ráció Kiadó szeretettel meghívja Önt

Serge Joncour: A bálvány
című regényéből készült magyar fordítás bemutatójára.
Helyszín: Francia Intézet, Budapest I, Fő utca 17.
Időpont: 2010. június 3. csütörtök, 18.00

A regény fordítójával, Förköli Gáborral és a magyar fordítás gondozójával,
Sepsi Enikővel Lázár Imre, a Károli Gáspár Református Egyetem
Kommunikáció és Médiatudomány Tanszékének docense beszélget.

Részletek itt...


Egyetemi Napok - 2010. szeptember 3-5. között

Tisztelt Kollégák!

Ezúton szeretnénk felhívni figyelmüket, hogy 2010. szeptember 3-5. között megrendezzük az „Egyetemi Napok” elnevezésű hétvégi programot Balatonszárszón, mely a közösségi, egyetemi munka és az egyetemről való beszéd társadalmasítását szolgálja.

A program létrejöttéhez Egyetemünk jelentős támogatással hozzá tud járulni, ezen kívül szükség lesz némi vállalható anyagi hozzájárulásra a résztvevők részéről is.

Előzetes jelentkezésüket szíveskedjenek Székely Gábor PR részére elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímre 2010. június 1-ig.

Segítségüket ezúton is köszönjük.


Álláshirdetés - Tanszéki adminisztrátor

Teljes állású tanszéki ügyintézőt keres a KRE - Bölcsészettudományi Kara a Szabadbölcsészet Tanszékre 2010. szeptember 1-jei munkába állással.

Az alkalmazás feltételei: jó kommunikációs és szervező készség, alkalmazkodó és problémamegoldó képesség, felhasználói szintű informatikai ismeretek (szövegszerkesztés, táblázatkezelés, internet-használat, honlap-adminisztrálás), az Egyetem Küldetésnyilatkozatának elfogadása.

Előnyt jelent: sikeres ügyintézői gyakorlat (különösen felsőoktatási intézményben), angol nyelvismeret, korábbi felsőfokú tanulmányok. 
Kizáró körülmény: a KRE-vel való nappali tagozatos hallgatói jogviszony.

Az írásbeli jelentkezéseket szakmai életrajzzal, néhány soros kézzel írott bemutatkozó levéllel, elérhetőségekkel, a legmagasabb iskolai végzettségről szóló okirat és az esetleges nyelvvizsga- bizonyítvány másolatával postán küldjék el Dr. Kendeffy Gábor, egyetemi docens, tanszékvezető nevére címezve a KRE BTK Szabadbölcsészet Tanszékére (1088 Bp. Reviczky u. 4.)  2010. június 15-éig.
A legígéretesebb jelentkezőket 15 napon belül behívjuk beszélgetésre, ez alapján választjuk ki a legalkalmasabb ügyintézőt.


Konferencia meghívó - május 7.

Tisztelt Kollégák!

Ezúton szeretném felhívni figyelmüket az MTA Színház- és Filmtudományi Bizottságának és a KRE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola Színházi Alprogramjának konferenciájára, amelyet pénteken (7-én) tartunk a Díszteremben.
A programot  megtekintheti itt.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Üdvözlettel:
Kékesi Kun Árpád

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont